bezár
 

film

2018. 11. 29.
Útnak indul a BP Underground: Hip-hop Tour
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A BP Underground dokumetumfilm-sorozat tisztelgés a város underground szubkultúrái előtt, a különböző epizódok célja az adott szcéna kialakulásának és közösségépítő erejének bemutatása. Az első hip-hop vetítést november 28-én a Toldi moziban rendezték és további állomások következnek – tájékoztatta a magyarhangya a prae.hu művészeti portált.

A film a szubkultúra meghatározó figuráin keresztül kalauzolja el a nézőt a legfontosabb zenéktől a közvetített üzenetig, az ikonikus lemezbolttól a kultikus klubig, a kezdetektől indulva, nagy hangsúllyal a ’90-es évek „aranykoráig”, eljutva a 2000-es évekig, végül kicsit a mára is reflektálva.

A BP Underground második része a budapesti underground hip-hop kultúráról szól. Csakúgy, mint az első, hardcore-punk műfajjal foglalkozó film, az új epizód is sajátos képi világgal és sok archív felvétel segítségével idézi meg a stílus születését és virágzását. A film olyan városi csomópontokat érint, mint a Filatorigát, a Maszk klub vagy a Kultiplex, felemlegetve olyan bulikat, mint a Fila Rap Jam, a Gimmeshot, illetve a Microfonpartyk, vagy OSG-k. Bemutatja a színtér fontosabb szereplőit a rapperek, MC-k és DJ-k mellett a graffiti kultúrától a roma hip-hopon és a női előadókon át a breakesekig bezárólag. Többek között arra keresi a választ, hogy a főváros mint központ hogyan alakította a szubkultúrát, és milyen átjárás volt a vidéki városok hip-hop arcai és a budapesti közeg között.

A turné időpontjai és helyszínei:

  • november 28. Budapest, Toldi mozi
  • december 1. Szolnok, Tisza mozi
  • december 6. Pécs, Apolló mozi
  • december 18. Szentendre, P'art mozi
  • december 22. Miskolc, Művészetek Háza
  • december 28. Szeged, Grand Café
  • január 6. Győr, Rómer Ház
  • január 11. Sopron, Búgócsiga

A BP Underground hip-hop epizódja mint egyfajta korlenyomat, visszahozza a kilencvenes évek életérzését, a nyugati hatások korlátok nélküli beáramlásának korszakát, amikor minden korábbi időnél jobban virágzott a streetkosárlabda, az utcán lógás, a Yo! MTV Raps tv-műsor és a másolt kazetta… Hogyan alakultak ki a műfajban erősen jelen lévő élet-halál szövetségek, és mindemellett mi a szerepe a másik jellemző sajátosságnak, az örök versengésnek?

A társadalmi nézőpont is fókuszba kerül: van-e meghatározó szociológiai háttere annak, hogy ki milyen szubkultúrát választott? Kik azok a ma is ismert arcok, akik központi figurák voltak, évtizedekkel később mit gondolnak a gyökereikről és mit vittek magukkal útravalóul? Mit jelent az ismeretlen underground zenészből az országos ismertség? Mit jelent a hip-hop család tagjának lenni? Az afro-amerikai gyökerű műfajnak mi a sajátos magyar íze és vajon mennyire feladata a társadalomkritika? Milyen ma az itthoni hip-hop szubkultúra, van-e létjogosultsága, hangja és ereje a digitális világban? Hol van a határ az underground és a mainstream között? Mi a hip-hop üzenete 2018-ban?

BP Underground Hip-hop (16)

A zenei szubkultúrákhoz kapcsolódó budapesti underground a szerteágazó és színes magyar kultúra szerves része. A film készítői – Turán Eszter és Koltay Anna – azt szeretnék feltérképezni, hogy mik voltak a meghatározó ifjúsági, zenei szubkultúrák a ’90-es és a 2000-es években Budapesten. A rendezőpáros tagjainak az az inspiratív közeg, amelyben felnőttek, a mai napig meghatározza gondolkodásmódját, ezért a bemutatás mellett ez egyfajta tisztelgés a város földalatti szubkultúrái előtt. Kis különbséggel ugyan, de mindkét alkotó szorosan kötődött különböző underground mozgalmakhoz. Filmsorozatukban ezeknek az alulról szerveződő csoportoknak a társadalmi hatása mellett a mai napig ható közösségépítő erejével foglalkoznak, illetve körbejárják, hogy maga Budapest milyen szerepet játszott ezeknek a csoportoknak a kialakulásában. Melyik közegre milyen légkör és íratlan szabályok jellemzők, mik voltak a meghatározó helyek, külső jegyek és szimbólumok, vagy éppen kik voltak a központi figurák, és mik voltak az emlékezetes sztorik. A film elkalauzolja a nézőt az adott csoport legjobb zenekaraitól az üzenetéig, a jellemző ruhabolttól a kultikus kocsmáig.

A filmben megszólalnak: Baranyai Dániel „Eckü”, Blik Dániel, Busa Pista, Dósa Richárd „Ricsipí”, Dulna Róbert „ZenkakaZenkiMefisto”, Faragó Krisztián „DJ Quick”, Felcser Máté „RendbenMan”, Györe Győző Tibor „DJ Györemix!”, Haász Balázs „MC Gőz”, Halmosi Szabolcs „Bobakrome”, Havas Patrik „Dj Frequent”, Hornyák Patrícia „Poisy”, Jakab András „AZA”, Jávor Márk „Dj Mango”, KemonWesley Thomas „MC Kemon”, Koller László „Qka MC”, Ozsváth Gergely „Mentha”, Mohamed Fatima, Papp Timi, Schmél Csaba „Artoscsaba”, Schrank Doma, Sena Dagadu, Simon Bence „Benski”, Süveg Márk „Saiid”, Szabó Miklós Márton „Miki 357”, Vajgel Zsolt Ádám „Zsolaa”, Závada Péter „Újonc”, Zsiga Balázs „Nos’ ChezakaTuranKhan”

BP Underground: Hip-hop (2018)

Rendező: Koltay Anna, Turán Eszter

Producer: Turán Eszter

Operatőr: Kóródi Dániel, Bálint Dániel

játékidő: 90 perc

korhatár: 16

premier: 2018. november 14.

hordozók: DCP 2K, BRD

Forrás: magyarhangya

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
A legkülönbözőbb természetű titkok a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Prikler Mátyás: Hatalom

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés