bezár
 

film

2019. 01. 26.
Robert Redford háttérbe vonul a Sundance Filmfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Robert Redford háttérbe vonul a Sundance Filmfesztiválon Robert Redford háttérbe vonul az általa alapított Sundance Filmfesztiválon, amelyet az elmúlt 34 évben mindig ő nyitott meg sajtótájékoztatójával.

"Úgy gondolom elérkeztünk egy olyan ponthoz, amikor elvonulhatok egy másik helyre" - hangoztatta rövid megnyitójában csütörtökön. 

"Az elmúlt években hiányzott nekem az, hogy elegendő időt tölthessek a filmekkel és a filmkészítőkkel. Erre nem igazán jutott idő a sok-sok felvezetés mellett, amelyre felkérték. 34 évig csináltam" - magyarázta döntését Redford, majd még az előtt távozott a pódiumról, hogy az újságírók kérdéseket intéztek a fesztiválszervezőkhöz.

John Cooper fesztiváligazgató és Kim Yutani, az új programigazgató elmondta, hogy a független filmek fesztiválja a mostani viszályokkal terhelt időkben jóval időszerűbb, mint valaha.  

A programban 117 játékfilm szerepel, amelyek közül 105-nek a világpremierjét Park Cityben tartják. 

Az idei programban visszatérnek a Sundance életre hívásának alapgondolatához. "A fesztivál középpontjában az alkotók támogatása áll. A fesztivál a világ minden részéből érkezett független művészek otthona, azzal a céllal, hogy kollektív alkotóközösséget hozzanak létre" - mondta Keri Putman vezérigazgató.

Kim Yutani felhívta a figyelmet a résztvevők sokszínűségére: a filmek 39 százalékát nők rendezték, a rendezők 35 százaléka színes. A fesztiválon vetített alkotások közül 24 fejlesztését támogatta a Sundance Intézet finanszírozással vagy egyéb módon.

A fesztivál nyitó filmje a Bart Freundlich rendezte After The Wedding című film volt, amely a 2006-ban készült, Oscar-díjra jelölt azonos című (Esküvő után) dán film amerikai feldolgozása Julianne Moore-ral, Michelle Williamsszel, Billy Cruduppal és Abby Quinn-nel a főszerepekben. 

A dokumentumfilmek sorát Alex Gibneynek a The Inventor: Out For Blood in Silicon Valley című alkotása nyitotta meg, amely a ma már nem létező Theranos amerikai egészségtechnológiai cég alapítójáról, Elizabeth Holmesról szó.

"Remélem, hogy a közönséget bevisszük a kapitalizmus pszichológiájának, a csalás pszichológiájának a mélyére" - mondta Gibney filmje bemutatója előtt.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Sajtótájékoztató Enyedi Ildikó új filmjéről, A feleségem történetéről
Interjú Rév Marcell operatőrrel rendezőkről, trendekről, filmekkel eltöltött évekről
Interjú Halász Glória filmrendezővel nyitottságról, szerzőiség és hitelesség egyensúlyáról, valamint az önmagunkba vetett hitről
Justin Baldoni: Két lépés távolság

Más művészeti ágakról

Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
irodalom

A boldogság része, a bűntudat áramütése A boldogság része, a bűntudat áramütése
Peer Krisztián: Nem a sajátod
Esterházy az Ódry Színpadon
art&design

A glóbusz kibillentése A glóbusz kibillentése
The Great Globe - Csoportos kiállítás az aqb Project Space-ben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés