bezár
 

art&design

2019. 03. 18.
Kötet Endre Béla festőművész munkásságáról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kötet Endre Béla festőművész munkásságáról Egy évvel az Endre Béla (1870-1928) alkotásaiból Tündérmesék koloritja címmel rendezett gyűjteményes kiállítás után a festőművész életútját és életművét bemutató 288 oldalas kötetet jelentetett meg a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum.

Család- és élettörténet, Endre Béla művészetének monografikus elemzése mellett másfél száz festményének reprodukciója is helyet kapott a nagyalakú, magas nyomdai minőségben megjelent kötetben, amelynek borítójára a művész egy jellegzetes csendéletének részlete került. A kötet szerzője, Nátyi Róbert művészettörténész úgy fogalmazott: a több éves kutatómunka igazolta, hogy Endre Béla európai jelentőségű művész, akiről Tornyai János úgy nyilatkozott, hogy amit a modernizmusból tanult, azt neki köszönheti.

A Szegeden a Fekete házban született, nagypolgári nevelést kapott, majd Rómában és Párizsban festészetet tanult Endre Béla meghatározó alakja volt, a 20. század elején kialakult vásárhelyi iskolának, alakja azonban "árnyékban maradt" az alföldi festészet nagy mesterei mellett. A sajátos, egyéni hangvételű művész elsősorban tájképfestőként ismert, de csendéletei is a század első felében készült magyar alkotások legjobbjai közé tartoznak, valamint főként saját lakását megörökítő enteriőrjei szintén az életmű fontos darabjai - mondta róla korábban a szakember.

A művész egyik kezdeményezője volt a hódmezővásárhelyi Művészek Majolika és Agyagipari Telepének, ahol maga is készített kerámiákat, melyek ötvözték az európai szecesszió és a magyar népművészet jegyeit. Endre Béla már korán megtalálta saját, könnyed stílusát, s hogy elkészült műveinek száma jóval több, mint ahányat ismerünk, az bizonyítja, hogy egyik naplóbejegyzése szerint csak egy Mártélyon töltött nyáron több képet festett, mint amennyi a nyilvántartásokban szerepel. Endre Béla ismerte az európai, művészeti mozgalmakat, s művészetével Tornyai Jánoshoz hasonlóan irányt mutatott.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában
art&design

Mítosz után szabadon, a Szerkesztősègben
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását

Más művészeti ágakról

Weber Kristóf Nyál című könyvének bemutatója az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon
Bertóti Johanna kismarosi koncertjéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 43. számáról
Nádas Péter 84, emléklapok


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés