bezár
 

színház

2019. 04. 07.
Jövő héten kezdődik a MITEM
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jövő héten kezdődik a MITEM Csütörtökön kezdődik a Nemzeti Színház VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozója (MITEM), amelynek nyitóelőadása Szlava Polunyin produkciója, a Slava's Snowshow a Fővárosi Nagycirkuszban látható. Szlava Polunyin leghíresebb darabját csütörtöktől vasárnapig hat alkalommal tekintheti meg a közönség a Fővárosi Nagycirkuszban. A Nemzeti Színházban pénteken délután az Egy bohóc tükrében című program keretében a nézők találkozhatnak a művésszel, akinek beszélgetőtársa Bozsik Yvette táncos, koreográfus, rendező és Kozma András dramaturg lesz.

Vidnyánszky Attila elmondta: a MITEM előadásaira szinte minden jegy elfogyott, el kell gondolkodniuk azon, hogy jövőre duplázzák az előadásokat. "Tudnak most már rólunk, nemcsak a világban, hanem itt is, és várják a MITEM-et" - hangsúlyozta hozzátéve, hogy az előadásokat érdekes szakmai programok, workshopok kísérik.

Szkéné színház

Ebben az évben a gyökerek, a hagyományok állnak a fesztivál középpontjában, a kultúra gyökerei, archetipikus megnyilvánulások keresése. Kiemelt szerepet kap Eugenio Barba író-rendező és társulata, az idén 55 éves Odin Teatret, műsorra tűzik Barba trilógiáját. A Fa, a Nagyvárosok a hold alatt és a The Chronic Life című produkció alkotta trilógiát az Odin Teatret Magyarországon mutatja be először Európában.

A MITEM visszatérő vendége Rimas Tuminas litván rendező, aki az idén a Ványa bácsival, a moszkvai Vahtangov Állami Színház előadásával érkezik a fesztiválra.Az előadás Rimas Tuminas első nagy áttörése volt Moszkvában, a darabot, amelynek címszerepét Szergej Makoveckij játssza, már korábban is szerették volna elhozni a fesztiválra. A rendezőnek Magyarországon már rajongótábora van, ezt bizonyítja, hogy a jegyek pillanatok alatt elkeltek.

A Berliner Ensemble, amely másodszor vesz részt a találkozón, ezúttal Michael Thalheimer rendezésével, Tennessee Williams A vágy villamosa című darabjával érkezik a fesztiválra. "Komoly rendezők lesznek megint jelen a MITEM-en" - fogalmazott az igazgató.

A klasszikus, európai módon megszólaló színházak mellett különlegességeket, "színházi csemegéket" is kínálnak a közönségnek - mondta Vidnyánszky, és kedvencei között említette a Korkut legendája című darabot, az Auezov Kazah Állami Dráma Színház produkcióját. "Egészen különleges, csodálatos előadás" - hívta fel rá a figyelmet.

A Jonas Vaitkus litván művész rendezésében április 30-án látható darabhoz kapcsolódva kerekasztal beszélgetést is szerveznek, amelyen a kazah és a magyar közös kulturális örökségéről a téma magyar kutatói tartanak előadást, továbbá Iran-Gajip szerzővel és a produkció alkotóival az előadás létrejöttének előzményeiről, a litván és kazah művészek együttműködéséről beszélgetnek.

A fesztiválon április 23-án látható lesz Szumbel Gaffarova tatár írónő első, nagy port kavaró darabja, A jövevény. A Galiaszgar Kamal Tatár Állami Színház előadása Farid Bikcsantajev rendezésében arra keresi a választ, hogyan ragadható meg egy nép identitása és lehetséges-e visszatérni a múltunkhoz, ha már egyszer elszakadtunk tőle.

Április 26-án játsszák a tavaly elhunyt világhírű litván rendező, Eimuntas Nekrosius Kurafiak című előadását, amely a litván nép ősi eredetét mutatja be. Az előadáshoz szakmai program is kapcsolódik: In memoriam Eimuntas Nekrosius címmel az alkotóról dokumentumfilmet vetítenek és beszélgetést szerveznek.

A MITEM-en határon túli magyar előadásként a komáromi Jókai Színház A félkegyelmű című produkcióját is játsszák Martin Huba rendezésében, és a programban a Nemzeti Színház öt előadását, köztük Madách Imre Az ember tragédiája című művét is bemutatják. A fesztivál mottója egy Madách-idézet: "Őrjöngő röptünk, mondd, hová vezet?".

Az előadásokhoz több szakmai program is kapcsolódik. A társulat színészei workshopokat tartanak, koncertet adnak, Eugenio Barbával is találkozhat a közönség, és egy dokumentumfilmet is vetítenek az alkotóról. A május 5-ig tartó MITEM-en 13 országból 23 előadás szerepel a budapesti Nemzeti Színházban, programját pedig orosz, ukrán, szerb, litván, német, kazah, dán, portugál, cseh, francia, svéd és határon túli magyar előadás színesíti. A találkozó további előadásairól, programjairól a rendezvény honlapján tájékozódhat a közönség.

A kép forrása: mitem.hu 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
John a Latinovitsban
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon

Más művészeti ágakról

Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés