bezár
 

art&design

2019. 05. 04.
Idén is lesz Mozaik Múzeumtúra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén is lesz Mozaik Múzeumtúra Idén is megrendezik a Mozaik múzeumtúra elnevezésű programot; a múzeumok népszerűsítését és a múzeumlátogatások számának növelését célzó rendezvénysorozat a 8-16 éves korosztályt célozza meg.  

Kemecsi Lajos, az ötletgazda Néprajzi Múzeum főigazgatója a műsorban elmondta, hogy a múzeumoknak fel kell tudni venni a verseny a virtuális világgal a valódi tárgyak hiteles üzenetein keresztül, ehhez pedig meg kell szólítani a fiatalokat. Hozzátette, hogy a kultúraátadásban egy múzeum ma már könnyedén felvállalhatja, hogy egy kiállítóhely trendi és népszerű legyen a fiatalok körében is.

prae.hu

Mint mondta, azt remélik, a program során kiderül, hogy ,,a múzeum ma már nem unalmas hely, és nem poros tárgyak kiállítása egy sötét teremben, ahol csendben kell lenni, és esetleg papucsot húzni a lábra."

A Mozaik múzeumtúra keretében lesz matricagyűjtő játék, iskolai edukációs program, speciális múzeumtúrák, családi programok és múzeumpedagógiai foglalkozások. A programban háromszáz kiállítóhely vesz részt.

A kép forrása: programturizmus.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
art&design

Pál Csaba: Transzparens körforgás című kiállítása nyomán.
art&design

drMáriás 60: Éljen a diktatúra! kiállításról

Más művészeti ágakról

Nem vagy egyedül cikksorozat – Danny Boyle: Trainspotting
Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés