bezár
 

színház

2019. 06. 08.
Magyar kiállítások a Prágai Quadriennálén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Magyar kiállítások a Prágai Quadriennálén Szombaton nyílnak meg a magyar kiállítások a Prágai Quadriennálén, a színházi látványtervezők négyévenkénti nemzetközi seregszemléjén. A fesztiválon Magyarország idén három installációval vesz részt.

A június 6. és 16. között zajló Prágai Quadriennálé rendezői idén a képzelet, átalakulás és emlékezet hívószavak köré építették a kiállítás üzenetét. Ez a három szimbólum a kreatív folyamat három fontos állomását jelöli. A kiállítás központi, Országok és Régiók elnevezésű szekciójában a Végtelen Dűne című magyar installációt mutatják be, amely Balázs Juli, Kálmán Eszter és Nagy Fruzsina díszlet- és jelmeztervezők, Juhász András videoművész és Keresztes Gábor hangtervező munkája.

Szkéné színház

Az alkotás egy videóra és LED-falra alapuló komplex építmény, amely, míg kívül visszatükrözve mutatja környezetét, elmosva a térbeli határokat, addig belül homokdűnéket megsokszorozva végtelen sivatag benyomását kelti. Az installáció arra mutat rá, hogy míg a színházban a külvilág hatásai elől bújik el az ember, közben mégis közösségi élményként élheti meg a művészi tapasztalatot a többi látogatóval.

A Diákszekcióban a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kara, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem látványtervezés, fényképészet és építészet szakos hallgatóinak installációja látható. Projektjük, amely a Mi van a felhőben? címet viseli, részben a változékony képzeletre és az egymásba folyó gondolatokra, részben pedig a mai techno-kulturális világunkat is meghatározó számítógépes felhőre utal, amelyben képeket, terveket és egyéb felhalmozódó emléknyomokat őrzünk. A rengeteg plexicsőből összeálló plasztikus felhőinstallációba belépve a néző a négy egyetem hallgatóinak terveivel, formát kereső elképzeléseivel találkozik, amelyeket végigkövetve bejárja a tervezési folyamat állomásait az ötlettől az elkészült alkotásig. Ezzel a sokrétegű értelmezéssel jeleníti meg a több város oktatási intézményeinek együttműködésében létrejött installáció a képzelet és utazás motívumait.

A színháztörténeti emlékezet bemutatását célzó Fragmentumok szekcióban Nagy Fruzsina Andrássy úti villa című jelmeze látható a PestiEsti című 2007-es előadásból, az alkotás ma már az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet jelmeztárának műtárgya, amelyet a kiállításon audiovizuális technológia segítségével keltenek újra életre. A kiállítást egy térspecifikus előadásokat bemutató fesztivál és több performansz is kiegészíti, amelyek alkotói között szintén találkozhatunk magyar művészekkel. A prágai főszervezők meghívására látható lesz a Flock Project Vertikális tánc című produkciója, Bérczi Zsófia Morfománok és Somló Dávid Drift című performansza, valamint Nagy Fruzsina, Halas Dóra és a Soharóza kórus előadása, a Tabu kollekció is.

Kép: www.mke.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés