bezár
 

irodalom

2019. 07. 08.
Másodjára is Kóspallagi Írótanya
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Másodjára is Kóspallagi Írótanya Idén rendezik meg második alkalommal a börzsönyi irodalmi tehetséggondozó tábort középiskolás szerzők számára, a Kóspallagi Írótanyát

A táborba olyanok jelentkezését várják, akik betöltötték a 15. életévüket, de még nem múltak el 20, illetve akik nem csak az asztalfióknak szeretnének írni, és nyitottak a szakmai fejlődésre, szívesen dolgoznának a szövegeikkel közösségben. A jelentkezéshez szükséges egy rövid bemutatkozás csatolása. Próza- és verskategóriában lehetséges a pályázat beadása, maximum 5 oldalnyi pályamunkákat várnak a szervezők. Fontos, hogy a pályázati anyagban legyen legalább egy még nem publikált szöveg.

prae.hu

A jelentkezéseket a kospallagi.irotanya@gmail.com címen fogadják. 
Határidő: július 31.

A tábor limitált férőhellyel rendelkezik, körülbelül 20 fiatal tud majd részt venni, így a beküldött szövegek alapján augusztus 8-ig minden jelentkezőt értesítenek a pályázatok eredményéről.

A tábor ideje alatt amellett, hogy szöveggondozó műhelyekre is sor kerül, szakmai előadásokon, workshopokon, beszélgetéseken is részt vehetnek a jelentkezők.

A tábori díj (étkezéssel és szállással együtt) 10.000 forint fejenként a teljes programra, azonban aki számára ennek megtérítése gondot jelentene, mindenképpen jelezze és az erőforrásokhoz mérten igyekeznek mérsékelni esetében az összeget.

Program:
Augusztus 22. csütörtök
14.00    Megérkezés, tábornyitás
16.00    Beszélgetés Nemes-Jeles László filmjei kapcsán Dobány Péter filmdramaturg hallgatóval és Konkol Mátéval, pályakezdő rendezővel, a Napszállta egyik munkatársával
17.30    Párbeszédíró workshop Dézsi Fruzsina színikritikussal, dramaturggal
20.00    Hungarofuturista kerekasztal: Nemes Z. Márió, Holt Lenszkij, Imre Ábris
22.00    Hungarofuturista diszkó

Augusztus 23. péntek
11.00    Próza- és líraszemináriumok
15.00    Beszélgetés Bartók Imrével
18.00    Rendszerváltás 30 - Értelmiségi szerepmodellek akkor és ma - Fehér Renátó, Garaczi László és Németh Gábor beszélgetése

Augusztus 24. szombat    
11.00    A formában írás aktuális lehetőségeiről és jelentőségéről - Beszélgetés Szálinger Balázzsal
15.00    Tendenciák, együttállások, jelenségek a világlírában - Beszélgetés a Versum fordítóival és szerkesztőivel: Kállay Eszter, Vajna Ádám,Vonnák Diána, Zilahi Anna
19.00    Próza- és líraszemináriumok

Augusztus 25. vasárnap    
9.00    Táborzárás

Szervezők: Borda Réka, Csete Soma, Vida Kamilla
Támogatók: Bakos Gyöngyi, Beckné Kresz Ágnes, Élő Csenge, Mátay Kata, Szabó-Beck Angéla, Vásári Melinda
Jelenkor folyóirat, Jelenkor Kiadó, Fiatal Írók Szövetsége, Hévíz folyóirat, Magvető Kiadó, Szépírók Társasága

Az idei esemény Facebookon

A tavalyi tábor programja itt található, egy interjú a tavalyi táborról itt, Kupihár Rebeka tavalyi táborozó élménybeszámolója itt, Hangulatjelentés minden napról pedig itt, itt, valamint itt

Ez pedig az online verziója annak a zine-nek, amiben a tavalyi táborozók szövegei megtalálhatók.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről

Más művészeti ágakról

Nemes László Árva című filmjéről
Nem vagy egyedül cikksorozat – Danny Boyle: Trainspotting
Beszélgetés Mátrai Péterrel
Cseresznyéskert – Royal Shakespeare Company, Swan Theatre, Stratford-upon-Avon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés