bezár
 

art&design

2019. 08. 22.
Szinyei Merse Pál képei Nyíregyházán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szinyei Merse Pál képei Nyíregyházán A plen air festészet egyik európai és hazai úttörő festőjének, Szinyei Merse Pálnak (1845-1920) életművéből nyílik egy nyolcvan vázlatot, grafikát és festményt bemutató kiállítás pénteken Nyíregyházán.

A Kaposvár után a szabolcsi megyeszékhelyre érkezett, a Szinyei impressziói című tárlat november 24-ig látható a Jósa András Múzeumban. A kiállítás a Nemzeti Galéria, valamint hazai köz- és magángyűjtemények anyagaiból állt össze.

A Forgószél, a Vadregényes táj és a Szinyei Merse László portréja című festmények alkotójának műveiből ilyen jellegű válogatás még nem volt látható eddig Magyarországon. A szigorú biztonsági intézkedések mellett berendezett anyagot múzeumi regisztrációval és időpontfoglalással tekintheti meg a közönség, óránként ötven látogatót tud majd fogadni az intézmény.

Szinyei Merse Pál középnemesi családból származott, középiskolai tanulmányait Eperjesen és Nagyváradon végezte, utóbbiban kezdett festeni tanulni. 1864-ben iratkozott be a müncheni Képzőművészeti Akadémiára, ahol főként mitologikus, allegorikus műveket készített, sokat foglalkozott a Faust-témával. 1868-ban a kiváló pedagógus és történelmi festő, Karl Piloty növendéke lett, az ő tanácsára, valamint a barbizoniak és Courbet hatására kezdett a szabadban festeni, ahol a napfény, az atmoszféra változásainak rögzítésével kísérletezett, és 1869-re eljutott a plein air festészethez.

A szabad levegőn megfigyelt fény- és színjelenségeket visszaadó festészeti irány magyar megteremtőjének tartott Szinyei Merse Pálról szólva Szinyei Merse Anna művészettörténész elmondta: a festő életútjába a legkorábbi és legkésőbbi képeinek segítségével nyerhetnek bepillantást az érdeklődők. Látható lesz például a közismert, az 1873-ban festett Majális című képének vázlata, ami jó kulcsot ad a nézőnek ahhoz, hogy Szinyei miből "fejlesztette ki" a nagyképet.

A meg nem valósult nagy festmények esetében szomorú, hogy a kisebb vázlatait nem festette készre, ami nem véletlen, hiszen ez lényegében a Majálisra kapott negatív kritikákra adott válasza volt a festőnek - mondta a művészettörténész. Hozzátette, Szinyei nem festőcsoportokkal körülvéve vagy barátokkal dolgozott, hanem önmagában, ami akkoriban nagy szakmai bátorságra vallott, sőt, Ausztriában és Németországban sem voltak a hozzá hasonló technikával festő művészek.

A nyíregyházi tárlat első termében sok kisebb képet és vázlatot, a második, harmadik és negyedik pedig teremben már a nagyobb méretű, "második korszakbeli" tájképeket és festményeket tekinthet meg a közönség. Tavaly Munkácsy képeiből szervetek kiállítást, a akkori tárlatnak is köszönhetően tavaly a múzeum mintegy 60 ezer látogatót fogadott, amire nem volt példa a közgyűjtemény százötven éves történetében.

A kép forrása: wikipedia.org

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Raoul Coutard a BIFF-en
Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában
Stark István Vasa vasorum kiállításáról

Más művészeti ágakról

Weber Kristóf Nyál című könyvének bemutatója az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 43. számáról
Átadták a 2026-os Aranyvackor díjait
Alejandro González Iñárritu: Digger


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés