bezár
 

zene

2019. 09. 02.
Tokióban adott koncertet a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tokióban adott koncertet a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Ázsia egyik legjelentősebb hangversenytermében, a tokiói Suntory Hallban lépett fel nagy sikerrel a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara.

Az együttest Kobajasi Kenicsiró vezényelte, a koncerten részt vett az idén lemondott Akihito császár és felesége Micsiko, "amely egyedülálló a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok történetében, hiszen először jelent meg japán császári pár magyar szimfonikus zenekar koncertjén anélkül, hogy ennek protokolláris okai lettek volna"

prae.hu

A magyar együttes Dvorák-műveket adott elő a koncerten. "A közönség vastapsa mellett az idős császári pár elismerését fejezte ki a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara magas művészi játékát hallgatva és külön örömének adott hangot, hogy a koncerten a magyar művészek mellé Kobajasi Kenicsiró néhány nagy tehetségű fiatal japán muzsikust is beültetett" - közölte a zenekar. 

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának húsz napos ázsiai hangversenykörútja augusztus 28-án indult. A több mint 80 taggal utazó szimfonikus együttest a Kobajasi Alapítvány névadója hívta meg Japánba. Az együttes a vasárnapi tokiói koncertet megismétli Nagojában, ahol az est szólistája az anyai ágon magyar származású fiatal zongoraművész Mijudzsi Kaneko lesz.

A közlés szerint a zenekar ázsiai koncertkörútját Kínában folytatja.

Kép forrása: port.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Marie Jacquot és a Bécsi Szimfonikus Zenekar koncertje a Musikvereinban
Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
Az ország legismertebb előadóival énekel együtt a gyermekkórus
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 51‒52. számáról
A Krémes keringő című előadás az Újszínházban
színház

Interjú a Rég volt, mese volt, minden szava igaz volt című darab kapcsán
A Krasznahorkai László-szövegek poétikájának kistükre buddhista filozófiai értelmezésben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés