bezár
 

art&design

2019. 09. 13.
Mintegy 200 alkotás lesz látható a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat kiállításán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mintegy 200 alkotás lesz látható a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat kiállításán Rendezik a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat anyagát, az Alföldi Galéria tíz termében és a folyosókon mintegy kétszáz alkotás látható október 5-től.

 A kiállításon 114 festmény, 35 plasztika 33 grafikai mű mellett kilenc egyéb kategóriájú, más műfajba nem sorolható alkotással találkozhat a közönség - közölte Képiró Ágnes, a múzeum művészettörténésze, a tárlat társkurátora és társrendezője. Az idén sok, eddig nem pályázott alkotó jelentkezett a Vásárhelyi Őszi Tárlatra, s közöttük is nagy számban vannak a fiatal művészek, s a résztvevők stílusbeli skálája is szélesedett. Pogány Gábor művészettörténész, a zsűri elnöke kiemelte: a tárlaton a hagyományos értelemben vett ábrázoló jelleg hangsúlyozása mellett helyet kapnak a legújabb törekvések is.

prae.hu

Egyes termekben a művek elhelyezését vizuális szempontok határozták meg: a színek a színekkel, formák a formákkal rímelnek, míg másutt a tartalmi összefüggések alapján kerültek egymás mellé az alkotások. Hagyomány, hogy a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon egy alkotó munkáit azonos teremben találhatja meg a közönség, ám az idei kiállításnál a tartalmi megfelelés érdekében Végh Júlia festőművész két munkája egymástól egészen távol, a tárlat két szélső pontjára került.

Az Alföldi Galéria mellett a Tornyai János Múzeumban is képzőművészeti tárlatok nyílnak október első hétvégéjén. A tavalyi Vásárhelyi Őszi Tárlat három kiemelt díjazottja, a Tornyai-plakettes Ámmer Gergő szobrászművész, a Fiatal Festők Nívódíját elnyert Rózsa Luca Sára és a Rudnay-ösztöndíjas Kaliczka Patrícia festőművész alkotásait láthatja majd a közönség.

A Vásárhelyi Őszi Tárlat a maga nemében egyedülálló képzőművészeti seregszemle Európában, ugyanis nincs még egy olyan kiállítás, melyet több mint hat évtizede minden esztendőben megrendeznek, egyedül a kétévente sorra kerülő Velencei Biennálé tekint vissza komolyabb múltra. Az első ízben 1954-ben megszervezett kiállítás mára Magyarország legjelentősebb kortárs képzőművészeti seregszemléjévé vált.

Kép forrása: https://turizmus.hodmezovasarhely.hu/zsurizik-a-vasarhelyi-oszi-tarlat-anyagat 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
Az OFF-Biennále Traces of Life című kiállítása
Baráth Áron & Pál Katja alkotásai a VILTIN Galériában
art&design

Mihai Barabancea: Cyborg Dolphin Tears kiállítás és könyvbemutató

Más művészeti ágakról

Az Árnyak kertje című antológiáról
színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban
Len Wiseman: Balerina
Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról - Egy másik nézőpont


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés