bezár
 

art&design

2019. 09. 19.
Rembrandt és tanítványai kiállítás a Szépművészeti Múzeumban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rembrandt és tanítványai kiállítás a Szépművészeti Múzeumban Új nézőpontból, tanítványaira gyakorolt hatásán keresztül vizsgálja az egyik legnagyobb holland mester művészetét a Szépművészeti Múzeum Rembrandt és tanítványai címmel csütörtökön megnyílt kamarakiállítása.

A Szépművészeti legutóbb 2006-ban mutatta be ilyen átfogó módon Rembrandt rajzművészetét, a mostani tárlattal pedig a mester halálának 350. évfordulójára emlékezik grafikákkal, rajzokkal, rézkarcokkal - mondta a kiállítás megnyitóján Baán László főigazgató.

Mint hozzáfűzte, a múzeum grafikai gyűjteménye több mint 40 rajzot őriz Rembrandttól és tanítványaitól, a mester rézkarcai közül pedig szinte az összes lapot.

Tóth Bernadett kurátor emlékeztetett arra, hogy Rembrandt már 26 éves korától fogadott tanítványokat, és műhelye legalább 50 festőnövendéket vonzott, mások mellett Samuel van Hoogstratent, Ferdinand Bolt, Barent Fabritiust. A 2020. január 5-ig látogatható tárlat közönsége megfigyelheti, hogy a mester a szolgai másolás helyett miként ösztönözte tanítványait saját útjuk megtalálására - mondta el a kurátor.

Kép forrása: Wikipedia

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban
Megnyitószöveg Borbély Zita Egy komposzt mintázatai című kiállításához

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés