bezár
 

színház

2019. 09. 23.
Újra műsoron A jég, a Nehéz istennek lenni és a Vackor nyomában
Nincs megállás a Protonnál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Újra műsoron A jég, a Nehéz istennek lenni és a Vackor nyomában Nagy sebességgel száguld tovább a Proton Színház 10. évada: a Nehéz istennek lenni kamionjai úton vannak Csehország felé, ahol szeptember 15-én a 27. Nemzetközi Színházi Fesztiválon szerepelnek Pilsenben. A fesztivál közönsége régi ismerősként köszönti majd a társulatot, hiszen 2016-ban a Szégyen, míg 2018-ban a Látszatélet volt itt látható.

A Látszatélet is folytatja európai turnésorozatát: szeptember végén a szarajevói MESS Fesztiválra, október elején pedig a luganói FIT Fesztiválra utazik, hogy év végén, december 17-én és 18-án újra a Trafó színpadán forogjon majd az Ágh Márton tervezte szoba.

A jubileumi évad nagy meglepetéseként újra műsorra kerül a Mundruczó Kornél rendezte A jég. A Vlagyimir Szorokin regényéből készült előadás 2006-ban a Krétakör és a Trafó együttműködésében jött létre, 2008-tól 2013-ig a Nemzeti Színház tartotta műsoron teltházak előtt és hosszú várólistákkal. 2013-ban a Mundruczó Kornél és Büki Dóra alapította Proton Színház vette szárnyai alá a produkciót, amely részben új, részben az eredeti szereposztásban látható október 15-én és 16-án a Trafó Kortárs Művészetek Házában.

Szorokin a kortárs orosz irodalom ellentmondásos, felkavaróan izgalmas jelensége. Műveit több nyelvre lefordították, őt magát mint az orosz kultúra enfant terrible-jét tartják számon, miközben a közélet és a kortárs kultúra megkerülhetetlen szereplője. Színdarabjai, regényei újfajta látásra provokálják, inspirálják környezetüket, épp ezért színpadra vitelük fontos kihívás. Az osztrák Kurier szerint „Mundruczó aprólékos pontossággal dolgozza fel Szorokin fantáziáját.” 

A budapesti előadásokat a németországi premier követi. November elején Drezdában lesz látható a már több mint 100 előadást megért színdarab. A Proton Színház rendszeres visszatérőnek számít a HELLERAUban, bár az új igazgató, Carena Schlewitt vezetése alatt ez lesz az első vendégszereplésük.

Az előadásról korábban így írt az osztrák Der Standard:

"A szinte gyermeki módon játszott előadás radikálisan éles hangvételű, amely ugyanakkor fergeteges lazítógyakorlatként hat a kelet-európai mohóságtársadalom új osztály-hierarchiájában legalul elhelyezkedő réteg számára.  Mundruczó (főfoglalkozása filmrendező) popdalokkal díszített tündöklő látomásban számol le az újfajta, brutálisan élvhajhászó, szabadrabló társasággal." 

Az évadban emellett ismét műsorra kerül a Szemenyei János rendezte családi mesemusical is: a Vackor nyomában október 19-én és 20-án lesz újra látható a Madách Színház műsorán.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A Krémes keringő című előadás az Újszínházban
színház

Interjú a Rég volt, mese volt, minden szava igaz volt című darab kapcsán
A KÓDA csoport József Attila passiója című előadásáról
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 51‒52. számáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 50. számáról
gyerek

Idén negyedik alkalommal hirdetik meg az ország legjelentősebb illusztrációs pályázatát


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés