bezár
 

art&design

2019. 10. 18.
Még hétfőn World Press Photo kiállítás a Nemzeti Múzeumban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Még hétfőn World Press Photo kiállítás a Nemzeti Múzeumban Hétfőn is nyitva tart, majd az október 23-i zárónapon 20 óráig várja a látogatókat a World Press Photo kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A világ egyik legnevesebb fotókiállítása Budapesten már a második alkalommal várja a közönséget a Nemzeti Múzeumban, ahol ebben az évben két kísérőtárlat is nyílt: a Digital Storytelling verseny díjazottjai mellett a komoly nemzetközi karriert felmutató Borsi Flóra szürreális képei is megtekinthetők - közölte a múzeum pénteken az MTI-vel. Az idei World Press Photo kiállításon 25 ország 43 fotóriporterének 143 képe látható.

prae.hu

Ebben az évben nyolc kategóriában - általános hírek, környezet, természet, hosszú távú projektek, portré, hír és sport, az év képe, valamint újdonságként az év képriportja - több mint 4700 fotográfus 129 országból több mint 78 ezer fotót nevezett a World Press Photo pályázatra. A kiállítás 143 képét három héten keresztül válogatta egy 21 tagú, riporterekből és szerkesztőkből álló nemzetközi zsűri. 

Az idei World Press Photo pályázaton a természet kategóriát a magyar Máté Bence nyerte a Túlélési ösztön című békás fotójával, amely az erdélyi Kovászna megyében készült.

A Magyar Nemzeti Múzeum emlékezteti a látogatókat, hogy az október 23-i nemzeti ünnepen saját kiállításai ingyenesen tekinthetők meg, a World Press Photo tárlatra azonban ezen a napon is belépőt kell váltani.

A jegyről és az eseményről további információk az esemény Facebook- oldalán találhatók.
A kép a Magyar Nemzeti Múzeum hivatalos plakátja a kiállításról.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Bánkúti Gergő: Kőszikla a házam, zöld mező takaróm című kiállításáról
art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
Clair Obscur: Expedition 33

Más művészeti ágakról

Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés