bezár
 

zene

2019. 11. 21.
Nemzetközi hárfaverseny Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nemzetközi hárfaverseny Szegeden Huszonöt ország hatvan fiatal muzsikusának részvételével rendeznek nemzetközi hárfaversenyt november 27-től Szegeden.

Kerek Ferenc Liszt-díjas zongoraművész, a verseny egyik védnöke az immár ötödik alkalommal megszervezett rendezvényt bemutató szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 2007-ben indult megmérettetés illeszkedik a szegedi zenei versenyek - a Simándy-énekverseny, a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny, valamint a Nemzetközi Gitárfesztivál és -verseny - sorába.

A magas színvonalú szegedi oktatás és a hangszer szerepének átalakulása egyre jobban a hárfára irányította a figyelmet. A korábban inkább csak a zenekarból ismert hárfa egyre inkább kilép a pódiumra mint szóló hangszer, emellett fontos szerepet kap kamaraművekben is - mutatott rá Kerek Ferenc.

Mint Anasztázia Razvaljajeva hárfaművész elmondta, a zenei tanulmányok teljes spektrumát lefedő versenyen három kategóriában indulnak a növendékek: a 14 év alatti zeneiskolások, a legfeljebb 19 éves középiskolások, valamint a 25 évnél fiatalabb pályakezdő művészek.

HIRDETÉS

banner

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hárfatanára kifejtette, a verseny programját úgy állítják össze, hogy teret adjanak a versenyzők egyéniségének is, emellett kötelező darabok révén mégis valamelyest összehasonlíthatóvá tegye a részvevőket. Céljuk a magyar kultúra nemzetközi népszerűsítse is, így a kötelező művek minden versenyen magyar zeneszerzők alkotásai. Idén a legfiatalabbak Maros Rudolf egy darabját adják elő, a 19 év alattiak Bartók Béla Mikrokozmoszából választhatnak egy művet, a pályakezdő művészek pedig Liszt Ferenc egy választott alkotásának átiratát adják elő.

A hárfaművész elmondta, egyetemistaként maga is sok zenei versenyen vett részt, amelyeken amellett, hogy izgalmas élményekkel gazdagodott, rengeteg szakmai tapasztalatot nyert, és sok szakmai barátságot is kötött.

Natália Gorbunova, a Szegedi Szimfonikus Zenekar hárfaművésze, a Király-König Péter Zeneiskola hárfatanára elmondta, hogy a rendezvény megnyitójának - melyen Chantal Mathieu francia hárfaművész, a zsűri elnöke ad koncertet - a Reök-palota ad otthont. Ezt követően mindhárom korosztály versenyeit is a szecessziós épületben rendezik.

Képen: Anasztázia Razvaljajeva; forrás: https://www.camac-harps.com/en/fifth-international-harp-competition-hungary/

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Dirty Honey: Dirty Honey EP (2019)
Opera a karanténból: Jacques Offenbach Hoffmann meséi című operája Párizsból
Requiem otthon: Mozart gyászmiséje Castellucci rendezésében
Opera a karanténból: Verdi Aidája a La Monnaie előadásában

Más művészeti ágakról

irodalom

(K) mint Kukorelly (K) mint Kukorelly
Cé cé cé pé, avagy lassúdad haladás a kommunizmus felé, Budapest, Kalligram, 2019
gyerek

Mesél az erdő Mesél az erdő
Gyereknapra, szeretettel
színház

Ordító sokaság Ordító sokaság
Színház a karanténból: Jane Eyre színházban és neten 2 in 1


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés