bezár
 

film

2019. 11. 27.
Szerdán kezdődik a 17. Anilogue Nemzetközi Animációs Fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szerdán kezdődik a 17. Anilogue Nemzetközi Animációs Fesztivál Szerdán kezdődik Budapesten a 17. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, amelyen 13 egész estés filmet és 300 rövidfilmet láthat a magyar közönség.

A vasárnapig tartó rendezvény öt napján, öt helyszínen 55 esemény, köztük több magyar vonatkozású program is várja az érdeklődőket – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban. Idén három kategóriában több mint 50 rövidfilm száll versenybe, köztük több magyar alkotás is. A fesztivál ideje alatt a tíz éve elhunyt Dargay Attila szabadkézi rajzaiból kiállítást rendeznek az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol az óvodáskori rajzoktól követhetik nyomon az érdeklődők az alkotó gazdag pályafutását, míg az Art+ Cinema moziban ritkán látható, korai filmjeiből lesz látható válogatás.

Több szakmai program is színesíti a fesztivál programját: a Kabul fecskéi rendezőnője, Eléa Gobbé-Mévellec mesterkurzust tart, Gauder Áronnal pedig pódiumbeszélgetést szerveznek. A fesztivál szerdán a bristoli Aardman stúdió Shaun, a bárány és a farmonkívüli című egész estés animációjának vetítésével veszi kezdetét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Ezzel egyidőben, az Art+ Cinema moziban a Rövidfilmek II. szekcióban vetítik Buda Flóra Anna Entrópia című alkotását, amely a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Teddy-díjat nyert.

Pénteken 9 órától a Francia Intézetben, majd szombaton 15 órától az Art+ Cinema moziban a 4–8 éves gyerekek számára készített versenyfilmeket vetítik, köztük Klingl Béla Boxi – Téli örömök című alkotását, Halasi Bálint Hídmester című filmjét, valamint Glaser Kati Városi legendák sorozatának következő részét, amely az emberi testtel foglalkozik.

Pénteken 10 órától a Francia Intézetben, majd szombaton 16.30 órakor az Art+ Cinema moziban a 8–12 éves korosztály számára szóló versenyfilmeket nézheti meg a közönség. Köztük van Kelen Bálint Draco, a borzasztó  és förtelmes barátainak rémületes kalandjai című animációja, Szeiler Péter és Fritz Zoltán Hajótöröttek – Fogjunk halat! című ismeretterjesztő animációs sorozatának új epizódja.

Szombaton este 8 órától az Art+ Cinema moziban egy egész blokk új magyar animációt láthat a közönség. Ebben a blokkban vetítik Balogh Fábián, Horesnyi Máté, M. Tóth Géza, Tóth Luca, Simon Balázs és Kovács Eszter, Gyulai Panni és Rófusz Ferenc egy-egy alkotását. A fesztivál a Fritzi – egy forradalmi mese című német animáció vetítésével zárul, amely egyben a film magyarországi premierje is lesz. A rendszerváltás harmincadik évfordulójára készült alkotás gyerekszemszögből mutatja be a történelemnek ezt a rendkívüli időszakát – írták a tájékoztatóban.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Berlinale, 2020. február 20–március 1.
70. Berlinale, február 20–március 1.
70. Berlinale, 2020. február 20–március 1.

Más művészeti ágakról

Bodor Ádám – Sinistra körzet
Interjú Ladányi Andreával magyarországi és külföldi tapasztalatairól, lehetőségeiről
A Trojka Színházi Társulás Dekameron2020 című színházi kísérletéről
építészet

Finom kis információk nagy felháborodások helyett Finom kis információk nagy felháborodások helyett
Interjú a félig bécsi, félig budapesti Andreas Fogarasival a bécsi művészeti életről, aktuális munkákról és Magyarországhoz fűződő viszonyáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés