bezár
 

art&design

2019. 12. 07.
Több mint 13 ezer közönségszavazat érkezett a Magyarország 365 fotópályázatra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint 13 ezer közönségszavazat érkezett a Magyarország 365 fotópályázatra Lezárult a Magyarország 365 fotópályázat közönségszavazása, több mint 13 ezren szavaztak a legjobb képekre. A közönségdíjakat és a zsűri szakmai elismeréseit szerdán adják át Budapesten, a Bálna rendezvényközpontban - mondta el az MTI-nek a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Dömötör Csaba kiemelte, hogy a legjobb alkotásokat ezt követően közzéteszik az interneten, emellett a jövő évtől kiállításokon is be fogják mutatni a képeket. A Magyarország 365 fotópályázat iránti érdeklődést jól jelzi, hogy összesen 17 ezer pályaművet küldtek be - tette hozzá a politikus. A fotópályázatra három kategóriában - táj és természet, épített és tárgyi örökség, valamint városi és vidéki életképek témában - lehetett nevezni.

A kategóriák első helyezettjei 1-1 millió forint, a második helyezettek 500-500 ezer forint, a harmadik helyezettek 300-300 ezer forint jutalomban részesülnek. Emellett az internetes közönségszavazás győztesei is 1-1 millió forint pénzjutalmat kapnak kategóriánként. A szakmai zsűri elnöke Kaiser Ottó, a tagja Keleti Éva Kossuth-díjas fotóművész, Szarka Klára fotótörténész, Kerekes Emőke fotográfus és Tassy Márk, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója.

Fotó: origo.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban
Az antropomorf jelleg mint animációs karaktertipológiai megközelítés

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés