bezár
 

zene

2020. 01. 04.
Ortodox karácsonyi koncertek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ortodox karácsonyi koncertek A nők állnak idén a Szent Efrém Férfikar Orientale lumen - Kelet világossága sorozatának középpontjában: az ortodox karácsonyi nyitókoncert vendége Abeer Nehme libanoni énekesnő lesz január 11-én a budapesti Belvárosi Főplébániatemplomban.

A koncerten arámi, kopt, szárd, örmény, szláv, szír, bizánci, ruszin és magyar imák szólalnak meg. Az ortodox karácsonyi koncert január 10-én Szombathelyen, 12-én pedig Debrecenben is elhangzik - közölte az együttes az MTI-vel.

A 38 éves Abeer Nehme énekesi pályája mellett zeneszerző, zenetudósként is kutat, és dokumentumfilm-sorozatot is forgatott a világ számos részén Indiától Afrikán át Magyarországig. Az énekesnő Abu-Dzabiban és Fudzsejrában, valamint Marokkóban, a fezi nemzetközi egyházzenei fesztiválon is fellépett már a Szent Efrém Férfikarral, 2014-ben és 2016-ban pedig telt ház előtt énekelt Budapesten.

Április 25-én, az ortodox húsvét ünnepén az athéni Nektaria Karantzi lép színpadra, június 6-án pedig, a sorozat záró eseményén hölgykoszorúban búcsúzik a Szent Efrém Férfikar: a Szabó Dénes vezette nyíregyházi Pro Musica Leánykarral zárja az Orientale lumen 2020 sorozatot az ortodox pünkösd ünnepére összeállított műsorral.

A Szent Efrém Férfikar 2011 óta rendezi meg az Orientale lumen sorozatot, amelyen a keleti rítusú keresztény egyházzene legszebb kompozíciói hangzanak el nemzetközileg is ismert szólisták és együttesek tolmácsolásában. Az elmúlt nyolc évadban olyan előadók adtak velük közös koncertet, mint Sebestyén Márta, Palya Bea, Marie Keyrouz nővér, Jevgenyij Nyesztyerenko, Dés László, Szokolay Dongó Balázs, Pál István "Szalonna" és bandája, a moszkvai Doros kvintett, az Amadina, a Parafónia, az Orosz Ortodox Szólisták, az Optina Pusztyin kolostor férfikara és a Moszkvai Patriarkátus Kórusa.

Fotó: https://wikivisually.com/wiki/Abeer_Nehme

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

(Utóhang egy kerekasztal-beszélgetéshez)
Interjú Baráth Emőke énekművésszel a hazai és a külföldi éneklés hatásmechanizmusáról, koncerttermekről és operaszínpadokról, valamint marketinglehetőségekről
Interjú Fejérvári Zoltánnal pályakezdésről, oktatásról, mentorokról, itthoni és külföldi lehetőségekről
Isabelle Duthoit improvizációs workshopja a Jazzaj szervezésében

Más művészeti ágakról

irodalom

„Second hand magyarok” a Kis Présházban „Second hand magyarok” a Kis Présházban
György Alida és André Ferenc szerzői estje
art&design

A blöffben nem hiszek A blöffben nem hiszek
Interjú Szűcs Attilával az alkotási folyamatról, a galériák szerepéről, hazai és külföldi művészeti terekről
Gyöngyössy Bence: A feltaláló
art&design

Pellengérre állított valóság Pellengérre állított valóság
Trapp Dominika: Ne tegyétek reám... című kiállítása a Trafóban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés