bezár
 

színház

2020. 01. 13.
Európai turnéra indul a Recirquel újcirkusz társulat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Európai turnéra indul a Recirquel újcirkusz társulat Svájcban, Franciaországban és Olaszországban is fellép hétfőn induló és február közepéig tartó turnéja alatt a Recirquel. Az újcirkusz társulat a következő hetekben 12 városban összesen 20 alkalommal mutatja be a Párizs éjjel, valamint a My Land című produkciót.

A My Land című előadást az idei évben több mint 130 alkalommal játssza a társulat Európa szerte - olvasható a Recirquel kommunikációs ügynökségének MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Mint írják, a társulat tavaly tíz európai és tengerentúli országban, valamint több rangos nemzetközi fesztiválon is bemutatta produkcióit, amelyek között egyre nagyobb hangsúlyt kaptak az új előadóművészeti műfajt, a cirque danse-t képviselő alkotások, a Non Solus és a My Land.
A 2018-ban az Edinburgh Fringe Festivalon debütált, és a kritikusok által legjobb produkciónak ítélt My Land című darabnak Svájcban most lesz a premierje, míg Olaszországba februárban visszatérőként utazik a produkció. A Vági Bence által rendezett alkotás a kortárs táncot, a színházat és a cirkuszművészetet ötvözve kutatja az emberiség gyökereit, és állítja fókuszba az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot. A produkció a műfajok közti határokat lebontva egyszerre idézi a kortárs tánctársulatokra jellemző technikai tudást és látványt, valamint a kelet-európai artistaművészet energiáit - áll a közleményben.

Mint írják, a társulat másik előadása a francia fővárosban 2015-ben már sikert aratott Párizs éjjel most visszatér Franciaországba, ahol három városban öt alkalommal mutatják be. A produkció a harmincas évek varietévilágát tárja a nézők elé. A Müpa és a társulat közös produkciója a világhírű fotóművész, Brassai jellegzetes világából merít inspirációt. A darabban artisták és táncosok keltik életre a korszakot, felidézve a századelő párizsi lokáljainak miliőjét.

A turnét követően a magyar közönség legközelebb február első napjaiban találkozhat a Recirquel produkcióival a Müpa Fesztivál Színházában, amely a My Land és a Non Solus című alkotásokat tűzi műsorra.

A társulat tavasszal újra turnéra indul. A Recirquel többek között fellép Hollandiában, Belgiumban és ősztől kezdődően több mint hatvan alkalommal mutatja be a My Landet Franciaországban, a francia Nemzeti Színházak Szövetségének (Association des Scenes Nationales) tagszínházaiban. A társulat idén ősszel új, a kortárs táncot és a cirkuszművészetet ötvöző cirque danse produkcióval is jelentkezik a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon.

(A kép forrása: www.facebook.com/recirquel)

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A FókuszOn sorozat második kerekasztal-beszélgetése a Katonában
Életvárók szakmai nap és projektbemutató a Katona József Színházban
Tasnádi István Egyéletem – Csákányi Eszter stand-up estje
Osztrovszkij Az erdő című előadás a Szegedi Nemzeti Színházban

Más művészeti ágakról

irodalom

Kulcsár Szabó Ernő laudációja Bodor Ádám Hummel & Prae Irodalmi Díjához
Nyerges Gábor Ádám Messziről jött vendégek című kötetének bemutatójáról
A veszprémi Sziveri Intézet működése 2019 és 2026 között
irodalom

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 22. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés