A 60-as-70-es évek fordulóján fellépő nagy triász, Tandori Dezső (1938-2019), Oravecz Imre (1943) és Petri György (1943-2000) megújította a magyar költészetet. Az új érzékenység irányzatához kapcsolódó Petri a szabadság és szerelem klasszikus témáit (ön)ironikus-reflexív módon megszólaltatva a költői nyelv és a mindennapok nyelvhasználatának közelítésére törekedett. Hírneve elválaszthatatlanul összekapcsolódott legendás művész-értelmiségi szerepvállalásával és nyughatatlan, önpusztító életformájával is. A januári Alföld tanulmányokat és kritikákat ad közre az összegyűjtött versekről és az egész életműről, valamint kötetben eddig meg nem jelent, diákkori Petri-verseket is közöl. A szépirodalmi rovat Petri-hommage-okkal gazdagítja az összeállítást.

Az esten Petri György életművéről Várady Szabolccsal, György Péterrel és Valastyán Tamással beszélget Lapis József szerkesztő a MODEM Zöld kilincs művészeti kávézójában. Petri verseiből Papp István, a Csokonai Színház színművésze ad elő.

„Hogy elérjek a napsütötte sávig,
hol drapp ruhám, fehér ingem világít,
csorba lépcsőkön föl a tisztaságig,
oda, hol szél zúg, fehér tajték sistereg,
komoran feloldoz, közömbösen fenyeget,
émelygés lépcsei, fogyni nem akaró mínusz-emeletek,
nyári hajnal, kilencszázhatvanegy.”

A kép a lap Facebook-oldaláról származik.