bezár
 

art&design

2020. 02. 11.
Éjjel-nappal nyitva lesz a Louvre a Leonardo-kiállítás utolsó napjaiban
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Éjjel-nappal nyitva lesz a Louvre a Leonardo-kiállítás utolsó napjaiban Éjjel-nappal nyitva lesz a párizsi Louvre nagysikerű Leonardo da Vinci kiállítása utolsó három napján.

Az intézmény honlapja szerint február 21-én reggel kilenc órától február 24-én este hat óráig 81 órán át tart nyitva az itáliai polihisztor halálának 500. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás, amely ráadásul ingyen látogatható azok számára, akik este 9 óra és reggel 8:30 között akarják ezeken a napokon megtekinteni a tárlatot - olvasható a múzeum honlapján.

A jegyek az interneten lesznek elérhetők keddtől.

A Louvre illetékesei azzal számolnak, hogy mintegy 30 ezerrel több látogatható nézheti meg ily módon a kiállítást.

Az október 24-én nyílt tárlatot hatalmas érdeklődés övezi, és bár az intézmény nem tett még közzé látogatói számokat, azt már a megnyitó előtt közölte, hogy elővételben 180 ezer jegyet adtak el.

A Mona Lisa, Leonardo da Vinci leghíresebb műve, a Louvre egyik emblematikus műkincse nem látható a kiállításon, de a látogatók a tárlattól néhány lépésre megtekinthetik a múzeum leglátogatottabb termében.

Az életmű-kiállítás egy pedagógiai és szórakoztató forgatókönyv alapján épül fel: az uralkodók által védelmezett és ünnepelt itáliai mester sokrétű és saját korában is sokat kommentált személyiségén keresztül invitálja utazásra a látogatót, aki megismerkedhet mindazzal a sok legendával és könyvvel, amelyek Leonardo da Vincit az életében övezték. Nemcsak a mester alkotásai, hanem számos egyéb korabeli rajz és dokumentum, a reneszánsz más alkotóinak Leonardóhoz kapcsolódó remekművei is láthatók a tárlaton, amely virágzó korszakot idéz meg több mint félévszázaddal ezelőtt Firenzében, Milánóban, Mantovában, Velencében, Rómában és végül Franciaországban, ahol Leonardo da Vinci élete végét töltötte.

A kiállítás egyik különlegessége, ahogy infravörös lámpák segítségével bemutatja a festmények alkotásának különböző szakaszait. Leonardo ugyanis egy-egy témáján 15 évig is dolgozott, majd befejezetlenül hagyta őket.

Kép: pixabay.com
 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Hommage à Róna Viktor Hommage à Róna Viktor
„Herceg a vasfüggöny mögött”
art&design

A nemzeti védőfelszerelés körülményeiről A nemzeti védőfelszerelés körülményeiről
Interjú Molnár Judit Lillával
art&design

Másfajta magyar vagyok, mióta elmentem Másfajta magyar vagyok, mióta elmentem
Interjú Ősz Gábor képzőművésszel a holland kortárs képzőművészeti életről, a műgyűjtőkről és a holland-magyar intézményi különbségekről

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

A zenéért és a közönségért A zenéért és a közönségért
Interjú Oláh Vilmos Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, koncertmesterrel sikerről és korunk zenei piacának követelményeiről
színház

Érinthetetlenek Érinthetetlenek
Opera a karanténból: Stanisław Moniuszko Paria című műve a poznani Teatr Wielki előadásában
színház

Érzelmeink labirintusában Érzelmeink labirintusában
A Tévedések vígjátéka a gyulai Tószínpadon
gyerek

Bogyó és Babóca 4. – Tündérkártyák
Július 9-én érkezik a mozikba a népszerű sorozat legújabb része


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés