bezár
 

art&design

2020. 02. 18.
Keddtől látható a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjasok kiállítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Keddtől látható a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjasok kiállítása A Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj tavalyi díjazottjainak munkáiból látható kiállítás keddtől a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

A kiállítás mind a tíz ösztöndíjas, az első-, a másod- és a harmadévesek munkáit is bemutatja. A most kiállított sorozatok is bizonyítják, hogy a fotográfia sokszínű eszköztárát használva minőségi műveket hoztak létre az ösztöndíjat elnyerő alkotók - közölte az MTI-vel hétfőn az ösztöndíjat kiíró Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. (MANK).

Bielik István A legsötétebb órán című projektje a Gulág és a Gupvi kényszermunkatáborok túlélőivel foglalkozik, Ficsór Zsolt Fejlődő kertváros című sorozatának alakulását pedig az egyik kerületvezetés kommunikációs stratégiájának fő kijelentése befolyásolta, mely a kertváros állandó fejlődésére utalt.

Geibl Kata Nincs semmi új a Nap alatt című sorozata az antropocén, a neoliberalizmus, a kapitalizmus és az örök visszatérés témáin keresztül vizsgálja a mai kor társadalmát. Guba Ilka Alvó múzsa című képsorozatának szereplői, Negar (Irán), Jeanne (Malajzia) és Hadey (Nigéria) több éve élnek Magyarországon, de nem menekültként érkeztek, hanem mindhárman felsőoktatási képzésben vettek részt Budapesten, ahol jelenleg is dolgoznak.

Koleszár Adélt mindig érdekelték a kép és szöveg találkozásának, ötvözésének kérdései, illetve a fotó mint önvallomás, belső kitárulkozás lehetősége. A mostani, Belső tájképek című válogatást egyrészt az elmúlt években, az utazásai során készült képekből és néhány új, Magyarországon készült fotóval kiegészített anyagból állította össze.

Máté Balázs Nexus című projektje középpontjába a csoport és a sokaság, az egyének közötti összekapcsolódás és az összehangolódás fogalmait állította, illetve ennek ellenpontozásaként a különállást, az egymástól való elszigetelődést, a csoportok szétválását. Polgár András To Get Her forever című munkája egy ismeretlen matriarchális társadalmat mutat be, amelybe az alkotó a felesége révén került be.

"Mit jelent neked a mozdulatlanság? Létezik-e olyan fotó vagy kép, amit szeretsz újra és újra nézegetni? Milyen az idő és a kép viszonya az életedben?" - teszi fel a kérdéseket Standovár Júlia Stillness című alkotása kapcsán, amely az ösztöndíjas Red Series című sorozatának első eleme.

Turós Balázs Közelebb című sorozatában személyes kérdéseket vizsgál, Zagyvai Sári Homokozók című sorozata pedig a megváltozott élethelyzettel együtt járó, kényszerű alkalmazkodással és zárkózottsággal foglalkozik, amelynek következtében újfajta perspektíva nyílt ki a művész számára.

A Pécsi József (1889-1956) fotóművész, fényképészeti szakíró és szaktanár tiszteletére létrehozott fotóművészeti ösztöndíjat 1991-ben alapította a Művelődési és Közoktatási Minisztérium azzal a céllal, hogy segítse az önálló művészi tevékenységet folytató tehetséges fotográfusok pályakezdését, alkotómunkáját, művészi fejlődését, és kedvező feltételeket teremtsen a formanyelvében és tartalmában korszerű, színvonalas művek létrehozásához.

A MANK Nonprofit Kft. által bonyolított ösztöndíj idei kiírására még tart a jelentkezés: a www.alkotomuveszet.hu felületen péntek éjfélig lehet jelentkezni.

A tavalyi díjazottak beszámoló kiállítása március 16-ig látogatható a Capa Központ Project Room termében. 

Kép: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Nonprofit Kft. hivatalos Facebook oldala

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Anarchia, raktárkoncert, graffiti Anarchia, raktárkoncert, graffiti
Orbán Viktor és Soros György dr. Máriás műtermében
art&design

Karanténba zárt vizuális napló Karanténba zárt vizuális napló
Birtalan Zsolt 40 nap (Karantén napló) kiállításáról
art&design

Ördögavatás Ördögavatás
Humán holtterek körbejárása a Pécsi Galériában
art&design

A lélek tájképei A lélek tájképei
A magyar performansz története 1966–2018 (6): Nyugati magyar performansz: Nagy József és a Jel Színház (1986-), Kerekes László (1988–2010)

Más művészeti ágakról

Mécs Anna: Kapcsolati hiba, Scolar, 2020
irodalom

Zárt perspektívák Zárt perspektívák
Magvető Kiadó, 2020
Interjú Miklós Szilveszterrel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés