bezár
 

film

2020. 02. 21.
Klaus Maria Brandauer a Magyar Mozgókép Szemle díszvendége
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Klaus Maria Brandauer a Magyar Mozgókép Szemle díszvendége Klaus Maria Brandauer osztrák színész, Szabó István Zárójelentés című filmjének főszereplője lesz a kedden kezdődő Magyar Filmdíj 2020 - Magyar Mozgókép Szemle díszvendége - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel. 

Klaus Maria Brandauer a szemle nyitóeseményére érkezik Budapestre - tartalmazza a közlemény.

Az összegzés felidézi, hogy Klaus Maria Brandauer 1944-ben született, 1972-ben szerződött a bécsi Burgtheaterhez. Pályáját színházi szerepekkel kezdte és sokáig idegenkedett attól, hogy filmes munkákat is vállaljon. Ebben az áttörést Szabó István Mephisto című filmje hozta, mely 1982-ben megkapta a legjobb külföldi filmért járó Oscar-díjat, Brandauer pedig a filmben nyújtott alakításáért megkapta a David di Donatello-díjat.

Ezt követően Szabó István következő két filmje, a Redl ezredes és az Oscar-jelölt Hanussen címszerepét is ő alakította. Utóbbiért 1988-ban Európai Filmdíjra jelölték. Szabó István négy filmje kapott Oscar-jelölést, közülük az első az 1979-es Bizalom volt, melynek férfi főszereplője a nemrégiben elhunyt Andorai Péter 2019-ben életműdíjat kapott a Filmhéten, 2005-ben pedig a Csodálatos Júlia női főszereplőjét, Annette Beninget jelölték Oscar-díjra.

A neves osztrák színésznek pályája során 30 díjat ítéltek oda és további 14 nevezést kapott a világ legrangosabb fesztiváljain, többek között az 1985-ös Távol Afrikától című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték és Golden Globe-díjat nyert - olvasható a közleményben.

„Örülök, hogy ilyen hosszú idő után ismét együtt dolgozhattam Szabó Istvánnal. Az utolsó filmünk óta, több mint harminc éve személyes kapcsolatban állunk, így amikor felajánlotta nekem a Zárójelentés főszerepét, azonnal igent mondtam.” - mondta Klaus Maria Brandauer.

A film főszereplői rajtai kívül Eperjes Károly, Stohl András, Udvaros Dorottya és Kerekes Éva. Mellettük olyan kimagasló magyar színművészeket láthatunk még a filmben, mint Csákányi Eszter, Szirtes Ágnes, Csomós Mari, Andorai Péter, Orosz Ákos és Börcsök Enikő. A film producere Tőzsér Attila és Sándor Pál, aki forgatókönyv- konzultáns is.

A Magyar Filmakadémia Egyesület a Nemzeti Filmintézet támogatásával február 26. és 29. között a Corvin moziban rendezi meg a Magyar Filmdíj 2020 - Magyar Mozgókép Szemlét, ahol 59 Magyar Filmdíjra jelölt alkotást, valamint számos versenyen kívüli filmet is vetítenek majd, köztük Zárójelentést is. 

Kép: www.mozgokepszemle.hu 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés