bezár
 

színház

2020. 03. 09.
Lemondták a Proton Színház olasz vendégjátékát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lemondták a Proton Színház olasz vendégjátékát Mundruczó Kornél független társulatának Látszatélet című előadása a Teatro di Roma műsorán szerepelt volna március 11-14. között.

Az olasz fővárosban nem ismeretlen a társulat: 8 évvel ezelőtt, 2012-ben Szégyen című színdarabjukkal arattak nagy sikert a Romaeuropa Fesztiválon. A mostani vendégjáték viszont a koronavírus miatt elmarad, ugyanis március 5-től április 3-ig Olaszországban minden mozi és színház bezár- értesítette levélben a meghívó fél Büki Dórát, a Proton Színház ügyvezető igazgatóját.

Szkéné színház

A Teatro di Roma Olaszország egyik legfontosabb, 1964-ben Vito Pandolfi művészeti vezetésével alapított színháza. A magyar vendégjáték Róma központjában található egyik fő és nagy múltra visszatekintő helyszínén, a Teatro Argentinában lett volna látható, ahol 1816-ban Rossini A sevillai borbély című operáját is bemutatták.

A Proton Színház Budapesten legközelebb a Trafó Kortárs Művészetek Házában adja elő a Látszatéletet, 2020. június 7-én Péterfy Bori, 8-án Láng Annamária szereplésével. 

 

Fotók: Proton Színház, Juhász Norbert

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

színház

Kabóca Bábszínház: Dödölle
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
John a Latinovitsban
Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
A 14. Frankofón Filmnapokról
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés