bezár
 

film

2020. 04. 08.
Online közvetítik a Német Filmdíjak átadását
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Online közvetítik a Német Filmdíjak átadását A Német Filmakadémia úgy döntött, hogy nem törli a Lola-díjak átadását, hanem a megszokott gála helyett inkább online közvetítik az eseményt.

A Német Filmdíjak, azaz a Lola-díjak átadását eredetileg április 24-ére tervezték Berlinben. A díjátadó ceremóniára 70. alkalommal került volna sor, de megrendezése veszélybe került a koronavírus-járvány miatt - írta kedden a The Hollywood Reporter. A filmakadémia azonban nem akart szakítani a hagyománnyal, ezért inkább úgy határozott, hogy közönség, sztárok és filmes alkotók nélküli online díjátadót tart, amelyet a jelöltek otthonukból követhetnek.

"Bár a határok zárva vannak, veszélyhelyzet van és szeretnénk megvédeni magunkat, mégis meg akartuk találni a módját, hogy megünnepeljük a jelölteket és a győzteseket, és valami élőt és egyedit akartunk létrehozni" - mondta el Sherry Hormann, az idei gála rendezője. Ulrich Matthes, a Német Filmakadémia elnöke hangsúlyozta, hogy még ezekben a rendkívüli időkben is meg kellett találni a módját annak, hogy az év legkiemelkedőbb filmjeit megfelelően megünnepeljék. A ceremónia házigazdája Edin Hasanovic lesz, a nyertesek összesen 3,2 millió eurónyi (1,1 milliárd forint) pénzdíjon osztoznak, amelyet új produkciókra lehet majd költeni. A díjakat a német kulturális minisztérium adja majd át jelképesen, hiszen a jelöltek és nyertesek csak otthonukból kapcsolódnak be az online gálába.

Idén a legtöbb, 11 jelölést Burhan Qurbani Berlin Alexanderplatz című filmje kapta. Az 1930-as években játszódó irodalmi klasszikus adaptációja a legjobb film és a legjobb rendező díjára is esélyes. Tíz jelöléssel Nora Fingschedt társadalmi drámája, a System Crasher a díjátadó második legnagyobb favoritja.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről

Más művészeti ágakról

irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés