bezár
 

színház

2020. 04. 21.
Újabb online előadásokkal jelentkeznek a magyar színházak
Újabb két korábbi előadást - A velencei kalmárt és egy meglepetés produkciót - tesz elérhetővé Facebook-oldalán a Miskolci Nemzeti Színház, a budapesti Újszínház pedig egy Stuart Mária életéről szóló drámával jelentkezik az interneten.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Újabb online előadásokkal jelentkeznek a magyar színházak Újabb két korábbi előadást - A velencei kalmárt és egy meglepetés produkciót - tesz elérhetővé Facebook-oldalán a Miskolci Nemzeti Színház, a budapesti Újszínház pedig egy Stuart Mária életéről szóló drámával jelentkezik az interneten.

Online színházi közvetítéseinek sorát A velencei kalmár című előadással kezdte a Miskolci Nemzeti Színház, ahol a közönség Mohácsi János rendezésében láthatta Shakespeare drámáját a 2018-2019-es évadban - idézte fel a teátrum az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Szkéné színház

A színház beszámolója szerint az érdeklődés azóta is folyamatos az előző évad egyik legsikeresebb produkciója iránt, melyben Shylock megformálásáért Görög László tavaly elnyerte a Színikritikusok Díját a legjobb férfi főszereplő kategóriában, idén pedig ugyanezért a szerepért a Gábor Miklós-díjat vehette át.

A jelentős érdeklődést tapasztalva a színház úgy döntött, hogy Facebook-oldalán ismét elérhetővé teszi az előadás felvételét hétfőn 19 órától csütörtökön 19 óráig.

Még egy produkcióval készül a teátrum ezen a héten: csütörtökön 19 órától vasárnap 22 óráig egy korábbi nagysikerű előadás lesz látható, melynek címét kedden teszik majd közzé.

Az Újszínház YouTube-csatornáján két napon keresztül Kocsis István Stuart Mária életéről szóló történelmi drámájának felvétele lesz elérhető.

A teátrum hétfői közleménye szerint A királynő aranyból van című előadás a skótok tragikus sorsú uralkodónőjéről szól. "Mária ízig-vérig modern nő volt: csábító, művelt és érzékeny. Pont ellenkezője Erzsébetnek, aki számító, hideg és racionális. E két női karakter ütközik össze az izgalmas cselekményekben bővelkedő drámában" - áll a produkció ismertetőjében.

Az előadást szerdán 19 órától pénteken 19 óráig élvezhetik a nézők a következő linken.
 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Orlai Produkciós Iroda Határátlépések című előadásáról
színház

A tizennégy karátos színház A tizennégy karátos színház
A tizennégy karátos autó a Városmajori Szabadtéri Színpadon
színház

Érinthetetlenek Érinthetetlenek
Opera a karanténból: Stanisław Moniuszko Paria című műve a poznani Teatr Wielki előadásában
színház

Színház a koronav közepén (2) Színház a koronav közepén (2)
Szkéné-Picaro, Napszínház, Mándy Ildikó Társulata*

Más művészeti ágakról

irodalom

Egy rejtély, ami átalakította a világot Egy rejtély, ami átalakította a világot
H. Nagy Péter Karanténkultúra és járványilág című esszékötetének bemutatójáról
Turbuly Lilla Alaszkai-öböl című novelláskötetének bemutatója
art&design

A nemzetközi vérkeringés felé A nemzetközi vérkeringés felé
Háttérinterjú Kukla Krisztián kurátorral a magyar művészet nemzetközi kapcsolatairól, a járványhelyzet művészeti világra gyakorolt hatásairól, a Leopold Bloom díj és az aqb jövőjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés