bezár
 

irodalom

2020. 04. 27.
Megjelent az Apokrif karantén-különszáma
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megjelent az Apokrif karantén-különszáma Az Apokrif irodalmi folyóirat tizenhárom éves fennállása során először jelentet meg évi négy lapszámán felül tematikus különszámot, mely kizárólag online lesz elérhető. A szerkesztőség a karantén időtartama alatt megjelenő összes lapszámukhoz hasonlóan, a mostanit is ingyenesen elérhetővé teszi, ezzel a gesztussal is megkönnyítve az alkalmi „szobafogság” elviselését.

A felkérésre reagáló tizennyolc író, költő annak kifejezésére törekszik, miként élik meg, mit jelent számukra a bezártság, az izoláció, valamint a karantén és világjárvány időszaka. A szépírókhoz hasonlóan az aktuális számban szereplő tizenegy képzőművész közül is többen szintén a kéretlen alkotói szabadság ideje és hatása alatt készült, új munkákkal, más vizuális művészek pedig korábbi, de az utóbbi hetekben újra aktualitást nyert műveikkel szerepelnek. A digitális megjelenés adta lehetőségeket kihasználva, egyes művekhez videók, valamint hanganyagok is kapcsolódnak. 

Az Apokrif irodalmi folyóirat a számos kihívással járó valóság mellett a bizakodást, a távolságtartás mellett az összetartozást, a félelem mellett a szolidaritást egyaránt kívánta hangsúlyozni különszámával. A speciális válogatás ezúttal extra terjedelemben, kilencven oldalon olvasható. Versrovatában Bödecs László, G. István László, Halmi Tibor, Horváth Imre Olivér, Izsó Zita, Juhász Márió, Kerber Balázs, Mizsur Dániel, Nagy Márta Júlia, Nyerges Gábor Ádám, Vajna Ádám és Wirth Imre művei kaptak helyet, míg prózát ezúttal Ayhan Gökhantól, Gerőcs Pétertől, Márton Lászlótól, Nemes Z. Máriótól, Tolvaj Zoltántól és Vörös Annától olvashatunk .

Az új számot Békési Ervin, Ember Sári, Hardi Ágnes, Kazi Roland, Koller Margit, Máriás István aka. Horror Pista, Molnár Dóra Eszter, Molnár Judit Lilla, Opánszki Tamás, Szalay Péter és Tillmann Hanna alkotásai illusztrálják. 

A különszámot Mizsur Dániel szerkesztette.

A lapszám elérhető az alábbi linkre kattintva.

Tartalom

Halmi Tibor: Élet a reluxák mögött

Márton László: Fogda

Vajna Ádám: marad bezárva

Izsó Zita: Némaság; Karantén

Ayhan Gökhan: Erkélyről, aki szerelmes volt a tengerbe

Horváth Imre Olivér: Légkondicionáló; Hátultöltős mosógép

Juhász Márió: Utolsó utunk a szürkülő városban

Gerőcs Péter: A miniszterelnök és a kavics

G. István László: Öregek koronavírus idején

Nagy Márta Júlia: Karbon; Semmelweis Döblingben

Vörös Anna: Amikor ennek vége lesz

Wirth Imre: Nyoma se marad

Bödecs László: A Császár nevében

Tolvaj Zoltán: Erdőkerülők

Kerber Balázs: Karantén, magasból

Nyerges Gábor Ádám: Találkozzunk / „majd talán holnap”

Nemes Z. Márió: Objektív szomorúság

Mizsur Dániel: A helyzet komolysága

*

Apokrif Irodalmi Folyóirat a Facebookon

Apokrif Online Irodalmi Folyóirat a Facebookon

Apokrif Online

Apokrif Könyvek a Facebookon

Az Apokrif karantén különszámához készült felolvasások a Youtube-on

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

irodalom

Kiút a közönyből Kiút a közönyből
Anne Cathrine Bomann: Agathe, fordította Petrikovics Edit, Jelenkor Kiadó, 2019
irodalom

Egy sokoldalú szerző társaságában Egy sokoldalú szerző társaságában
Újra volt irodalmi rendezvény a Kis Présházban
irodalom

Mitől tudsz olyan édes lenni, mint a méz? Mitől tudsz olyan édes lenni, mint a méz?
Kálmán C. György: „Dehogyis terem citromfán”. Irodalomelméleti írások. Balassi Kiadó, Budapest, 2019, 240 oldal, 2600 Ft
Gellért András: Befalazott csőgörény

Más művészeti ágakról

Pablo Larraín: Ema
Papolczy Péter (William Shakespeare, Szabó Lőrinc): Hogyne szeretnélek? Szonettek három hangra, Tilos az Á, 2019.
Eszmefuttatás a iamyank Ensemble Live at CAFe Budapest lemezéről
Interjú Hudi Lászlóval a Mozgó Ház Társulásról, munkamódszerekről, külföldi lehetőségekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés