bezár
 

film

2020. 05. 14.
A Mátrix 4 forgatása akár július elején folytatódhat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Mátrix 4 forgatása akár július elején folytatódhat Akár már július elején folytatódhat a Mátrix 4 forgatása – tudta meg a Variety.com a Warner Bros. filmstúdiótól.

Lana Wachowski sci-fijének produkciója a koronavírus-járvány miatt állt le, de a hollywoodi lap forrásai szerint a stúdió most további nyolc hétre meghosszabbította a szerződéseket, hogy a színészeket legalább július 6-ig megtartsa.

A Mátrix 4 forgatása februárban kezdődött San Franciscóban, majd a stáb március közepén Berlinbe költözött. Az európai helyszínen azonban már nem indulhattak el a felvételek, mert addigra kirobbant a világjárvány.

A Mátrix-filmek sztárjai, Keanu Reeves és Carrie-Anne Moss az új folytatásban ismét játszanak, de a szereplők között van Yahya Abdul-Mateen II, Neil Patrick Harris, Brian J. Smith, Toby Onwumere és Jonathan Groff is. A jelen állás szerint 2021-ben mutathatják be a filmet a mozik, de a stúdió még nem közölt pontos dátumot.

A negyedik rész forgatókönyvét Aleksandar Hemon és David Mitchell írta Wachowskival, aki producerként is jegyzi a filmet. A Warner Bros. tavaly augusztusban jelentette be, hogy belevágnak a Mátrix-történet folytatásába.

A Mátrix-trilógia együtt több mint 1,6 milliárd dolláros (524 milliárd forintos) bevételt hozott világszerte a jegyeladásokból. A három filmet Lana és nővére, Lilly Wachowski együtt írta és rendezte.

Forrás: MTI

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Reisz Gábor: Földszint
Dave Green: Prérifarkas visszavág (Coyote vs Acme)
Nem vagy egyedül cikksorozat – Danny Boyle: Trainspotting
Nem vagy egyedül cikksorozat - Edward Berger: Egy szerencsejátékos vallomása

Más művészeti ágakról

Horváth Adél Sok ördögök című regényéről
gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
Dürer rinocéroszának majdnem igaz története
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 44. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés