bezár
 

színház

2020. 05. 21.
Dollár Papa Talks címmel indul beszélgetéssorozat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dollár Papa Talks címmel indul beszélgetéssorozat A Dollár Papa Gyermekei társulat kezdeményezésére, a Trafó közreműködésével megvalósuló sorozat első részének témája a színpadi intimitás.

A három alkalomból álló sorozat első beszélgetése május 24-én 17 órától hallható, résztvevője Rába Roland, Sárosdi Lilla és Kiss-Végh Emőke, moderátora Ördög Tamás. Az esemény online valósul meg, és csak az adott időpontban lesz elérhető. A technikai részleteket az esemény Facebook-oldalán, valamint a www.trafo.hu weboldalon teszik közzé.

A további két alkalom témája a nők a színpadon, illetve a férfiak a színpadon. Az állandó résztvevő, Kiss Végh-Emőke mellett május 31-én a beszélgetőtárs Láng Annamária és Terhes Sándor, június 7-én pedig Schmied Zoltán és Major Erik  esz.

A Dollár Papa Gyermekei társulat előadásaiban központi helyet foglalnak el az erős, ám gyakran elnyomott, gúzsba kötött nők. Flaubert minden oldalról nyomorgatott Bovary Emmája, az Ibsen Kis Eyolfjában megjelenő Rita Almers, Strindberg Pelikánjának anyafigurája, Elise, aki vérével eteti a kicsinyeit, Ibsen Nórája, Csehov Arkagyinája és Ranyevszkajája, Diderot apácái, Móricz Zsigmond Árvácskája és Lady Chatterley mind-mind a saját boldogságukért és szabadságukért küzdő, önmagukat határozottabban megfogalmazni próbáló, emblematikus nőalakok. A nőkről, és így a férfiakról való gondolkodás is meghatározó eleme a társulat alkotói folyamatainak és az azokban létrejövő párbeszédeknek. Ördög Tamás társulatvezető hozzáteszi, hogy mindehhez szorosan kapcsolódik az intimitás kérdése is, amely különösen aktuális kérdés lesz nemcsak a színházak, hanem az egész világ újranyitását követően.

Képek: trafo.hu, Trafo House
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Életvárók szakmai nap és projektbemutató a Katona József Színházban
Osztrovszkij Az erdő című előadás a Szegedi Nemzeti Színházban
színház

Show, bűn és erkölcsi komfort a Katona Chicago-előadásában
Csengetett, Mylord? a Belvárosi Színházban

Más művészeti ágakról

A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
A veszprémi Sziveri Intézet működése 2019 és 2026 között
A Krasznahorkai – Út a Nobel-díjig című kiadvány bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés