bezár
 

art&design

2020. 07. 08.
Terebessy L. Föld kiállítása a Műcsarnokban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Terebessy L. Föld kiállítása a Műcsarnokban A sokszínű élet megőrzésének fontosságára hívja fel a figyelmet Terebessy L. Föld: Táj legyen táj, tengertől tengerig címmel szerdától a Műcsarnok Boxban látható kiállítása.

Terebessy L. Föld kiállítása az eredeti tervek szerint áprilisban, a Föld napja előestéjén nyílt volna meg, de a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani - idézi fel a Műcsarnok által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény.

Mint a szervezők kiemelik: időközben, a világszerte kialakult helyzetben különös aktualitást kapott ez az anyag: az alkotónak - aki negyedszázada vette fel a Föld nevet - a Műcsarnok Boxban bemutatott műveit most azzal a megerősödött gondolattal nézheti végig a közönség, hogy a tengerek által körbeölelt Föld sokszínű életének megőrzésével még jócskán van dolga az emberiségnek.     

Terebessy L. Föld 1970 óta mutatja be műveit kiállítóterekben és köztereken. Közönségének választotta a szakmabelieket és a szakmán kívülieket egyaránt, utóbbiakat szintén hozzáértőnek tekintve és ezzel némileg ellentmondva a piaci viszonyok által diktált megfeleléskényszernek. Ennek talán az is az oka, hogy az anyagot és a szellemet, a megfoghatót és a megfoghatatlant konzekvensen együtt létezőként kezeli - fogalmaz a kiállítás ajánlója.

Terebessy L. Föld pályája kezdete óta a természetben található anyagokkal veszi körül magát. Fával, később kővel, bronzzal, kerámiával dolgozott és dolgozik, de a madáritató medence vagy az égetett agyag révén a vizet és a tüzet is alkotásainak részévé teszi. Archaikus karakterrel bíró figuratív vagy a tapasztalati valóságot elvont formákban megjelenítő szobrai - ahogy ő mondja: tárgyiasításai - minden esetben élő lényeket ábrázolnak vagy azok gondolatait, érzéseit teszik láthatóvá, érzékelhetővé az anyag révén.

A Reischl Szilvia által rendezett tárlat augusztus 9-ig látogatható a Műcsarnok mélyföldszinti kiállítóterében.

Fotó: mucsarnok.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Finom kis információk nagy felháborodások helyett Finom kis információk nagy felháborodások helyett
Interjú a félig bécsi, félig budapesti Andreas Fogarasival a bécsi művészeti életről, aktuális munkákról és Magyarországhoz fűződő viszonyáról
art&design

Mi lesz a kultúrával a pandémia után? Mi lesz a kultúrával a pandémia után?
A változás egy lehetséges útja
art&design

Apokrif jelenlét Apokrif jelenlét
Tillmann Ármin megnyitó szövege Minyó Szert Károly kiállításához
art&design

Budapest belvárosa beköltözött a Millenárisra Budapest belvárosa beköltözött a Millenárisra
Séta az Art and Antique Régiség és Kortárs Művészeti Vásáron

Más művészeti ágakról

színház

Vendégségben Patikánál Vendégségben Patikánál
4. emelet, 66-os csengő
irodalom

Kiút a közönyből Kiút a közönyből
Anne Cathrine Bomann: Agathe, fordította Petrikovics Edit, Jelenkor Kiadó, 2019
színház

Érinthetetlenek Érinthetetlenek
Opera a karanténból: Stanisław Moniuszko Paria című műve a poznani Teatr Wielki előadásában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés