bezár
 

film

2020. 07. 19.
Harmincnégy tévés produkció gyártását támogatja az NFI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Harmincnégy tévés produkció gyártását támogatja az NFI Tíz animációs és huszonnégy ismeretterjesztő filmnek szavazott meg támogatást a Nemzeti Filmintézet több mint 260 millió forint értékben - közölte a Magyar Nemzeti Filmintézet pénteken az MTI-vel.

A Televíziós Döntőbizottság 100 millió forint értékű támogatást szavazott meg tíz animációs és több mint 160 millió forintot huszonnégy ismeretterjesztő film gyártására.     

A támogatásnak köszönhetően több népszerű animációs sorozat újabb epizódjai készülhetnek el, köztük a Cigánymesék (rendezők: Balajthy László - Tóth-Pócs Roland), a Cipelő cicák (rendező: Bárdos Csaba), a magyar olimpikonok gyerekkorát felvillantó Cserebogarak (rendező: B. Nagy Ervin), a Draco a borzasztó (rendező: Kelen Bálint) és a Kippkopp és Tipptopp (rendező: Lerch Tamás) című sorozatok. A magyar animáció nagy mesterei közül Rófusz Ferenc egy gyerek fantáziájából életre kelt csodás kismadár történeteit meséli el, Gyulai Líviusz Mark Twain regénye alapján készít vidám rajzfilmsorozatot, Orosz István is új izgalmas egyedi alkotással készül. Fazakas Szabolcs határon túli rendező a legnagyobb székely, Orbán Balázs életéből mutat be eddig nem ismert történeteket, míg Hajba László Floki, a kiskutya hangja című alkotást készítheti el.

A 24 ismeretterjesztő film, köztük négy határon túli alkotó, múlt és jelen különféle izgalmas témáit dolgozza fel. A tévénézők megismerhetik többek között négy magyar futballedző pályáját, akik világbajnokot faragtak az olasz focistákból a 30-as években (rendező: Papp Gábor Zsigmond), a székelyföldi festőiskola kiemelkedő alkotóit (rendező: Zsigmond Attila), 15 magyar győzelmet az 1896-1936 közötti olimpiák aranyérmesei közül (rendező: Kriskó László), templomok titkait Eperjes Károllyal és Bátor Botond atyával (rendező: Törcsi Levente), a 48-49-es szabadságharcról keringő "makacs legendákat" (rendező: Hevér Zoltán), a mindennapi okostelefon használat emberi jellemre és képességekre gyakorolt hatásait (rendező: Váncsa Gábor), továbbá világhírű magyar festők I. világháborúban eltűnt alkotásainak megtalálását (rendező: Sipos Szilvia).

Elkészülhet Kolovratnik Krisztián méltán népszerű Bringás Brigantik sorozatának második évada és Mosonyi Szabolcs természetfilmes új alkotása is, amely a Dráva vadvilágát mutatja be a nagy sikerű Vad Balaton, Vad Kunság és Vad Szigetköz folytatásaként.     

A tájékoztató idézi a Macskafogót is jegyző Ternovszky Béla rajzfilmrendezőt, a Televíziós Döntőbizottság tagját, aki elmondta: a pályáztatási rendszer átalakítása miatt a 2020-as év minden kategóriájában rekordszámú szinopszist nyújtottak be az alkotók. Az animációs pályázat első fordulójában ezért is nehéz dolga volt a bizottságnak. A döntés eredményeként a jelentős életművel rendelkező idősebb alkotók mellett - úgy a sorozat epizódokban, mint az önálló filmtervek esetében - a fiatal tehetségek is lehetőséghez jutottak - tette hozzá.     

Mint írják, a dokumentum-, az ismeretterjesztő-, az animációs- a tévé-, a kisjátékfilm, a történelmi dokumentumfilm pályázatokra, és a hazai filmtámogatási rendszer újdonságaként először meghirdetett tévésorozat pályázatra összesen több mint 1000 filmtervvel jelentkeztek az alkotók.     

"Az elmúlt időszakban azon dolgoztunk, hogy a folyamatos pályáztatással és új pályázatok kiírásával munkalehetőséget biztosítsunk a hazai filmszakmának" – idézi a tájékoztató Káel Csabát, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost, aki hangsúlyozta: jelentős eredmény, hogy megszülettek a televíziós pályázatok első döntései, ezzel is erősítve azt a törekvésüket, hogy a magyar mozgóképiparban a televíziós műfajok kellő hangsúlyt kapjanak. "Az idén meghirdetett, a korábbiakhoz képest több televíziós formátumot támogató pályázatokat hatalmas érdeklődés övezte, ezért döntöttünk a támogatási keretösszegek megemeléséről" – emelte ki a kormánybiztos.
 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A nemzetközi versenyprogram filmjei a 9. Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon
Zed Nelson The Street című filmje kapcsán

Más művészeti ágakról

irodalom

De vajon mi az, ami rejtve marad? De vajon mi az, ami rejtve marad?
A Margó Irodalmi Fesztivál harmadik napja
Háttérinterjú Csonka Andrással, a Zeneakadémia programigazgatójával versenyekről, művészeti ügynökségekről, a koncerttermek működéséről
art&design

Az otthon fogalma alapjaiban határozza meg munkáimat Az otthon fogalma alapjaiban határozza meg munkáimat
Interjú Schwéger Zsófia festőművésszel külföldi felsőoktatásban szerzett tapasztalatokról, kapcsolati háló építéséről és az időbeosztás fontosságáról
art&design

Balatont álmodom, s melléje magamat Balatont álmodom, s melléje magamat
Gondolatok Bodolóczki Linda „Nekem a Balaton” című kiállításának képeiről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés