bezár
 

színház

2020. 09. 01.
Kuratórium: az SZFE vezetői és hallgatói nem akartak egyeztetni
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kuratórium: az SZFE vezetői és hallgatói nem akartak egyeztetni Elfogadhatatlannak és felelőtlennek tartja a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetőinek lemondását az intézményt keddtől fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány, amely szerint ezzel a lépéssel az egyetem vezetői cserben hagyták a hallgatóikat és a munkatársaikat - tájékoztatta az alapítvány kuratóriuma kedden az MTI-t.

"Az SZFE jogi helyzete egyértelmű és világos, az alapítvány a hatályos jogszabályok mentén dolgozik, és határozottan erre hívja fel az SZFE minden dolgozóját és hallgatóját is" - olvasható a közleményben.

Mint írják, az egyetem vezetőinek biztosítaniuk kell az oktatás megkezdését, az épületek, az infrastruktúra biztonságos működését és - különösen a jelenlegi járványhelyzetben - a hallgatók és a dolgozók egészségét. Az SZFE vezetőinek feladata és felelőssége, hogy folytassák munkájukat és biztosítsák az egyetem jogszerű, biztonságos működését.

A közlemény kitér arra is, hogy az SZFE Alaptörvényben biztosított autonómiája nem sérült.

"Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a számos alkalommal felkínált egyeztetési lehetőséggel az SZFE vezetői és hallgatói nem éltek, az alapítvány - ahogyan eddig is - készen áll arra, hogy tárgyaljon az SZFE hallgatóival és oktatóival" - írták. Hozzátették: az alapítvány elfogadta az SZFE fejlesztésére vonatkozó stratégia alapvetéseit, melyet az egyetem oktatóival és hallgatóival, valamint a hazai színházi és filmes szakmával közösen szeretne véglegesíteni.

"Az alapítvány elkötelezett abban, hogy megújítsa az SZFE munkáját, jobbá, átláthatóbbá, korszerűbbé tegye a tiszteletreméltó hagyományokkal rendelkező magyar színházi és filmes szakma 155 éves egyetemét" - zárul a kuratórium közleménye.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Juhász Ferenc-est a Müpában
színház

Markus Öhrn - Karol Radziszewski / Nowy Teatr (PL) Fóbia című darabjáról
Beszélgetés Böhm György dramaturg-rendezővel
Parasztopera a Radnóti Miklós Színházban

Más művészeti ágakról

Interjú Pálos Gergellyel, a Csendes barát operatőrével
Nem vagy egyedül cikksorozat - Darren Aronofsky: A bálna
Somfai Anna A fal túloldalán című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés