bezár
 

színház

2020. 09. 08.
Nobel-díjas író monodrámáját mutatják be a Trafóban
Elfriede Jelinek Árnyék című darabja először látható Magyarországon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nobel-díjas író monodrámáját mutatják be a Trafóban Szeptember 8-án és 9-én mutatják be Elfriede Jelinek, Nobel-díjas író Árnyék (Eurüdiké mondja) című monodrámáját Pető Kata főszereplésével a Trafóban. A Porogi Dorka rendezésében megvalósuló előadás összművészeti formában állítja színre a lélektani drámát, amely Orpheusz és Eurüdiké történetét értelmezi újra. Közreműködik a Freakin’ Disco, Kákonyi Árpád zeneszerző és Gergye Krisztián táncos-koreográfus.

Az osztrák írónő Orpheusz és Eurüdiké-feldolgozása kiemeli a mítoszt az antik környezetből és 21. századi párkapcsolati történetként értelmezi újra. Középpontjában a nő áll, a sikeres popzenész férj árnyékában gyötrődő feleség, aki éleslátással és iróniával néz szembe a problémáival. A női létezés titkát kutatja, a társadalmi szerepekből fakadó komplexusait; elfojtott vágyai nyomában a lélek bugyraiba zuhan, hogy megtalálja önmagát. Elfriede Jelinek 2013-as monodrámáját a saját házassága inspirálta, jelentősége azonban túlmutat a valósággal való párhuzamon.

Szkéné színház

A mítosznak számos feldolgozása ismert – a legnépszerűbbek Monteverdi és Gluck operái, Offenbach operettje, Stravinszkij balettje –,  az ábrázolások főszereplője pedig többnyire Orpheusz, a varázshatalmú énekes, aki mellett Eurüdiké néma árnyék. Ő szólal most meg Jelinek női fókuszú monodrámájában, ami jóval több a feminista olvasatnál. Középpontjában két ember, a férfi és nő alá-fölérendeltségi viszonylataiban megmutatkozó identitáskeresés áll. „Mindig csak a másikhoz fűződő, folyamatosan változó viszonyunkban létezünk. Kívülről talán egyértelműnek tűnnek a pozíciók, de belülről sokkal összetettebbek a dinamikák” – meséli a bemutató címszereplője, Pető Kata színművész.

Az ő ötletéből született meg az előadás, a darabot Halasi Zoltán, József Attila-díjas költő-író-műfordító az ő felkérésére fordította le. A munka igazi nyelvi kihívást jelentett, a szerzőre jellemző szójátékok és gazdag referenciaháló miatt. „Jelinek imádja, ha a szöveg oszcillál: ha nem egy, hanem minél több értelmű a jelentése. Ha, mint a zenében, felhangjai vannak. Nem kell mindent érteni, csak meg kell hallani, aztán tudat alatt hat tovább, végzi a maga felforgató tevékenységét” – nyilatkozta a fordító.

A Porogi Dorka rendezésében megvalósuló előadás különlegessége, hogy a német játszási szokásrendtől eltérően a címszerepet egyetlen színésznő alakítja. Eurüdiké belső monológjával azonban dialógusba lép a zene és a tánc, hat Orpheusz: a Freakin’ Disco négy tagja, Keresztes Gábor, Komjáti Áron, Szabó Sipos Ágoston, Csizmás András, valamint Kákonyi Árpád zeneszerző és Gergye Krisztián táncos-koreográfus személyében.

A szeptember 9-i előadás után Mit jelent nekünk Jelinek? címmel hazai Jelinek-alkotók beszélgetnek a Trafó előcsarnokában. Beszélgetőtársak: Máté Gábor, Pető Kata, Porogi Dorka és Zsótér Sándor, a beszélgetést Lengyel Anna vezeti.

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett és támogatott Staféta program keretében valósul meg, további kiemelt támogatók az Osztrák Kulturális Fórum és a PanoDráma.

Bővebb információ:

https://trafo.hu/programok/szinhaz_arnyek_eurudike_mondja_4

https://www.facebook.com/events/316981145993622

https://www.facebook.com/events/1258436484500184/

Trailer: https://youtu.be/J3G63PC1tzk

Fotó: Nagy Gergő

 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Csáki László: Kék Pelikan
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés