bezár
 

film

2020. 10. 23.
Összegyetemi felvonulást tartanak ma a szellemi szabadság jegyében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Összegyetemi felvonulást tartanak ma a szellemi szabadság jegyében A Színház- és Filmművészeti Egyetem polgárai és a mellettük szolidaritást vállaló hallgatók az ország különböző egyetemeiről, demonstratív felvonulást szerveznek a szellemi szabadság jegyében.
Várnak mindenkit, aki szeretné kifejezni aggodalmát a közelmúltban hazánkban veszélybe került egyetemes értékekért, amelyek közül csak egy az autonóm felsőoktatás.
A gyülekezés 16 órakor kezdődik a Műegyetem rakparton, majd 17:30-kor fáklyákat gyújtanak a Március 15-e téren, ezután pedig az Uránia felé indul tovább a menet, ahol az SZFE-s hallgatók által szervezett megemlékezés várja a demonstrálókat.
Ennek keretében a Független Zeneakadémisták Szimfonikus Zenekara játssza Beethoven Egmont Nyitányát, a 100 színésznő kórusa előadja Selmeczi György Weöres Sándor „A célról” című verséből írt kórusművét, Horváth Aladár és a FreeRoma Group a Titkos Egyetemet, valamint „Valami történjen! Legyen valami.” elnevezéssel az SZFE hallgatóinak archív összeállítása is látható lesz.
 
Felszólalnak:
 
a Budapesti Corvinus Egyetem,
a Budapest Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem,
a Debreceni Egyetem,
az Eötvös Loránd Tudományegyetem,
az Eszterházy Károly Egyetem,
a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem,
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem,
a Liszt Ferenc Zeneakadémia és
a Magyar Képzőművészeti Egyetem - a mai napon nyílt levélben az Innovációs- és Technológiai Minisztériumhoz forduló - hallgatói közösen,
Vilmos Noémi, az SZFE hallgatója,
Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének képviseletében,
valamint
Székely Tamás, a MASZSZ alelnöke.
 
A megmozdulás a pártpolitikától elhatárolódik, így a szervezők kérnek mindenkit, hogy magánemberként vegyen részt az eseményen. A tüntetést a hatályos járványügyi előírásoknak megfelelően tartják meg.
nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon

Más művészeti ágakról

gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés