bezár
 

irodalom

2020. 11. 10.
Irodalmi pályázat ifjúsági regényekre
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Irodalmi pályázat ifjúsági regényekre Irodalmi pályázatot hirdetett ifjúsági regények írására a környezetvédelem, a klímaváltozás és az aktív turizmus témájában az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda és a Magyar Írószövetség.

A 10 millió forint összdíjazású pályázat célja, hogy olyan szórakoztató regények készüljenek, amelyek felhívják a 10-14 éves gyerekek figyelmét a természetvédelem fontosságára, a klímaváltozás problémájára, egyúttal a természet szeretetére, természetjárásra, aktív életmódra ösztönzik őket, mindezt azonban nem didaktikus módon teszik - mondta el Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a pályázati programot bemutató hétfői sajtótájékoztatón Budapesten. Hozzátette: pályázni 18 éves kortól lehet, kezdő és rendszeresen publikáló írók jelentkezését is várják 2021. május 15-ig.

prae.hu

A tervek szerint az első helyezett 5 millió forint, a második 3 millió forint, a harmadik 2 millió forint jutalomban részesül, de megosztott díjazás is előfordulhat, emellett különdíjat is szeretnének odaítélni - közölte a kormánybiztos.

A zsűri elnöke Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, tagja Katona Ildikó, a Könyvmolyképző Kiadó vezetője; Nógrádi Attila, a Turista Magazin főszerkesztője; Pacskovszky Zsolt, a Móra Kiadó irodalmi szerkesztője és Varga Betti irodalmár, pedagógus. Erős Kinga azt hangsúlyozta, hogy szépirodalmi igénnyel megírt alkotásokat várnak, a pályázat anonim, egy szerző 1 művel nevezhet. Kiemelte: a pályázaton minden magyar nyelven alkotó, így határon túli író is részt vehet.

A beadott alkotások terjedelme minimum 3 szerzői ív legyen, a műveket 2021. szeptember 15-ig bírálják el - tette hozzá.

A pályázat részletei az aktivmagyarorszag.hu és az iroszovetseg.hu oldalon olvashatók.

 

Fotó: Aktív Magyarország honlapja. 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Grzegorz Musiał Tamara a vulkán húga című könyvének bemutatójáról
Thomas Pynchon Ellenfényben című regényének magyar bemutatójáról
Beszélgetés Ferencz Orsolyával Félálom című debütkötetéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyam 13. számáról

Más művészeti ágakról

Kortárs cirkusz amatőr szereplőkkel a Trafóban
art&design

Beszámoló a Tökéletes jelenről
építészet

Vitaindító a Rákosrendező Mesterterv Urbanisztikai és Közterület-fejlesztési Tervpályázatról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés