bezár
 

art&design

2021. 01. 25.
A madridi Prado a női művészeket jobban hangsúlyozva rendezi át állandó tárlatát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A madridi Prado a női művészeket jobban hangsúlyozva rendezi át állandó tárlatát A világhírű madridi Prado múzeum a női művészeket jobban hangsúlyozva rendezi át állandó tárlatát - ismertette Miguel Falomir igazgató a képtár idei terveit a spanyol fővárosban tartott sajtótájékoztatón.

 Mint mondta, az eddiginél befogadóbb szemléletű múzeum kialakításán dolgoznak, és amellett, hogy több női alkotó művét állítják ki, a spanyol múzeumok közül elsőként kutatói ösztöndíjat is indítanak női képzőművészek életművének tanulmányozására.

Az állandó tárlat átalakításakor további szempont "történelmi idők" műveinek felvonultatása, valamint az, hogy minél több ország alkotója kapjon helyet a kiállítótermekben.

A múlt évben 852 ezren látogattak el a Pradóba. Ez 73 százalékos csökkenést jelent 2019-hez képest, amikor rekordot döntött a látogatottság 3,2 millió érdeklődővel.

A koronavírus-járvány miatt a múzeum tavaly tavasszal három hónapra bezárt, de a június végi nyitás után is elmaradtak a külföldi turisták. A képtár elvesztette bevételei 65 százalékát, mintegy 19 millió eurót (6,8 milliárd forint), így 2021-et az igazgató szerint a takarékosság fogja jellemezni.

Ennek ellenére számos újdonsággal, időszakos tárlatokkal készülnek ez évre: Prado 200 néven különtermet nyitnak a múzeum történetét bemutató tárlatnak és megnyitják a főépület Jón galériáját is, ahol a nagyközönség elől eddig elzárt 51 ókori szobrot állítanak ki.

A Prado idei legnagyobb eseménye a márciustól négy hónapon át megtekinthető Mitológiai szenvedélyek című kiállítás lesz, amelyen mások mellett Tiziano, Veronese, Rubens és Van Dyck művei szerepelnek a londoni és az edinburghi nemzeti galériák, valamint a bostoni Isabella Stewart Gardner múzeum közreműködésének köszönhetően.

Tavasszal Marinus van Reymerswaele flamand festő munkásságának szentelnek önálló tárlatot. Ősszel az andalúz barokk festészetről, Leonardo da Vinci műhelyének titkairól és a spanyol kulturális és vallási intézményekben őrzött dél-amerikai műalkotásokból nyílnak kiállítások.

Fotó: Emilio J. Rodríguez Posada - Museo del Prado 2016, CC BY-SA 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=50386583

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Under the Skin – Huminilowicz Vanda egyéni kiállítása a Keletben
art&design

Interjú Esterházy Marcellel a MODEM-ben tartott kiállítás kapcsán
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés