bezár
 

art&design

2021. 03. 09.
Pályázat művészeti programok támogatására
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pályázat művészeti programok támogatására Művészeti programok támogatására írt ki nyílt pályázatot a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), értesítette a szervezet a prrae.hu művészeti portált. A pályázatok benyújtásának határideje április 9. 

A pályázat célja - ahogy a korábbi években is - anyagi támogatást nyújtani a kulturális értékek védelméhez és gyarapításához, a művészeti és történeti hagyományok megőrzéséhez, a magas színvonalú művészi alkotómunka feltételeinek megerősítéséhez - közölte az MMA hétfőn az MTI-vel.

A támogatás a pályázó által megjelölt, 2021. január 1. és 2021. december 31. között megvalósuló, a kiírásban leírt tevékenysége gyakorlásához, programjának megvalósításához nyújt vissza nem terítendő támogatást. Az elnyerhető támogatás összegének alsó határa 500 ezer forint, felső határa 1 millió forint, saját forrás biztosítása a támogatáshoz nem szükséges. Az MMA az elmúlt évekhez hasonlóan 200 millió forint összegben hirdeti meg nyílt pályázatát az alapszabályában nevesített művészeti ágak területén működő civil és egyéb szervezetek részére, művészeti szakmai programjuk megvalósításának támogatására. A rendelkezésre álló összeget az MMA tagozatai között egyenlő arányban osztják fel, a pályázatok benyújtása tagozati bontás alapján a kiírásban található tematika figyelembevételével lehetséges.

A pályázat benyújtásának határideje 2021. április 9. A részletes pályázati kiírás és útmutató a köztestület honlapján - www.mma.hu/palyazatok - található meg.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
art&design

Tetőtér-interjú Koleszár Stellával
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés