bezár
 

irodalom

2021. 04. 10.
Vasárnap zárul a Vörösmarty-emlékév
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vasárnap zárul a Vörösmarty-emlékév A költészet napján, vasárnap zárul a Vörösmarty-emlékév, amelyet a 220 éve született költő tiszteletére szervezett a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola és a Vörösmarty Emlékház - tájékoztatták a szervezők pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint az emlékév zárónapjának gazdag eseménysorozatát az online térben követhetik az érdeklődők. A rendezvényen neves művészek és a Vörösmarty-versünnep díjazottjai is szerepelnek, továbbá látható lesz a Vörösmarty Versmaraton és Mi dolgod a világon? címmel Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek Vörösmarty versszínháza is.

prae.hu

Szintén megtekinthető lesz az az online versmaraton, amelynek keretében a jelentkezők videóra vehették kedvenc Vörösmarty-versüket, az összefűzött versmondások felvétele április 11-től lesz elérhető. A szervezők hangsúlyozták, hogy a vírushelyzet ellenére sikeres emlékévet zárnak, amelynek központi helyszíne a Fejér megyei Kápolnásnyék, a költő szülőfaluja volt.

Emlékeztetettek arra, hogy az emlékévben teljesen újjászületett a Vörösmarty Emlékház, amelyben színvonalas kiállítást hozott létre a Petőfi Irodalmi Múzeum. Átadták a Csajághy Laura Szabadtéri Színpadot az emlékház parkjában, ahol az első előadás Vörösmarty Csongor és Tündéje volt. Ugyanott felavatták a költő feleségének tiszteletére készült mellszobrot, Pető Hunor képzőművész alkotását. Az emlékévben elkészült Elek Imre szobrászművész a költőt ábrázoló egészalakos szobra, amely Vörösmarty egykori - ugyancsak újjászületett - boros pincéjénél, Velencén kap helyet. A főszervező emlékérme-sorozatot is kibocsájtott, amelyeknek darabjait Pogány Gábor Benő szobrászművész tervezte.

A fiatalabb korosztályt célzó kezdeményezések közül kiemelték a Vörösmarty 220 címmel meghirdetett országos rajzpályázatot és a Vörösmarty-versünnepet, amely a Magyar Versmondók Egyesülete szakmai támogatásával valósult meg.

A kép forrása az A Magyar Költészet Napja Facebook esemény oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Grzegorz Musiał Tamara a vulkán húga című könyvének bemutatójáról
A 2026-os tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál harmadik napjáról
Brian Cox részecskefizikus Stockholmban
A 2026-os tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál második napjáról

Más művészeti ágakról

art&design

drMáriás 60: Éljen a diktatúra! kiállításról
A Bolygó Bogozó harmadik beszélgetéséről
színház

A rendező, ha nő című kerekasztal-beszélgetésről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés