bezár
 

art&design

2021. 04. 21.
A járványhelyzet alatt készült műveket mutat be a MANK
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A járványhelyzet alatt készült műveket mutat be a MANK Karantén-naplók címmel mutat be új online sorozatot Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK), melynek holnapján nyolc alkotóművész naplószerűen fogalmazza meg, milyen élményeket, tapasztalatokat hozott számukra a karantén és hogyan hatott művészetükre a járványhelyzet.

A Karantén-naplók által közvetlenül a művészek kapnak lehetőséget beszámolni a koronavírus-járvány kitörése óta készült műveikről. A nyolc résztvevő képzőművész - Bánki Ákos, Fabricius Anna, Giczy Kristóf, Paráda Zoltán, Richter Sára, Soós Nóra, Szabó Klára Petra és Tóth Kinga - saját alkotásaik közül választották ki azt a művet, mely számukra kifejezi a vírushelyzet miatt megváltozott élethelyzetet.

Tematikai és egyéb megkötés nem volt, a bemutatott művekben sok a közös, több munkában visszaköszönnek olyan emblematikus tárgyak, mint az arcmaszk vagy a gumikesztyű. Az alkotásokban szintén gyakran lehet találkozni az emberi test témájával és azzal, hogyan változik a testszemlélet a befelé fordulás és az elszigetelődés következtében.

Az online térben számos technikával találkozhatnak az érdeklődök: festmények, fotográfiák, rézkarcok, textilalkotások és performancerészletek engednek bepillantást a művészek személyes történeteibe. A Karantén-naplók különlegessége, hogy az alkotásokon túl a művészek naplóbejegyzésekkel egészítik ki műveiket, bensőséges hangnemben visszatekintve megváltozott mindennapjaikra.

A Karantén-naplók április 19-től olvashatók ezen a weboldalon és a MANK közösségi felületein.

A négyzetes kép forrása: alkotomuveszet.hu
© Szabó Klára Petre – We are in the same room but not sit at the same table...;
akvarell, papír, 38 x 38 cm, 2020

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Papageorgiu Andrea alkotásai a Barabás Villában
art&design

Interjú Esterházy Marcellel a MODEM-ben tartott kiállítás kapcsán
art&design

Interjú Hegyi Lóránddal

Más művészeti ágakról

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés