bezár
 

irodalom

2021. 05. 13.
Átadták a 2021-es Libri irodalmi díjakat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Átadták a 2021-es Libri irodalmi díjakat A Libri irodalmi díjakat 2016-ban alapította a Libri Könyvkereskedelmi Kft. A díjak az előző év legjobb szépirodalmi könyveit helyezik előtérbe, céljuk, hogy felhívják a figyelmet a kortárs magyar irodalom kiemelkedő műveire. 2021-ben a zsűri egy regényt, míg a közönség egy verseskötetet emelt ki a tíz döntős mű közül.

A Libri irodalmi díj nyertese 2021-ben Bereményi Géza Magyar Copperfield című regénye, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Grecsó Krisztián Magamról többet című verseskötete kapta. A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj ünnepélyes átadóját május 10-én este tartották – a rendkívüli helyzetre való tekintettel idén is – a Libri Könyvesboltok Facebook-oldalán.

„A Libri irodalmi díjak célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a valóban értékes és fontos könyvekre, hogy azok méltó ismertségre tegyenek szert, és felkerülhessenek minden irodalombarát könyvespolcára. Fontosnak tartjuk, hogy minél többen ismerhessék meg a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alkotásait. A Libri büszke arra, hogy az általa alapított díj 10 döntős könyvére idén közel 21 000-en szavaztak. A díjakkal járó jutalom összege 2 millió forint, a díjazott könyvek pedig 30 millió forint médiatámogatást kapnak.” – mondta Sándor Gabriella, a Libri-Bookline marketing- és kommunikációs igazgatója.

A döntős könyvek a tavalyi év kiemelkedő alkotásai közül kerültek ki. A hazai kulturális élet 212 képviselője tett javaslatot, hogy a 2020-ban megjelent alkotások közül melyik 10 kerüljön a szakmai zsűri elé, illetve melyekre szavazhasson közönség. Idén ebből a 10 könyvből kerültek ki a győztes alkotások.

Bereményi Géza               Magyar Copperfield (Magvető)

Grecsó Krisztián                Magamról többet (Magvető)

Halász Rita                        Mély levegő (Jelenkor)

Háy János                          A cégvezető (Európa)

Jászberényi Sándor           A varjúkirály - Nyugati történetek (Kalligram)

Kiss Tibor Noé                   Beláthatatlan táj (Magvető)

Nádasdy Ádám                 A szakállas Neptun (Magvető)

Selyem Zsuzsa                   Az első világvége, amit együtt töltöttünk (Jelenkor)

Szabó T. Anna                   Szabadulógyakorlat (Magvető)

Tompa Andrea                  Haza (Jelenkor)

A szakmai zsűri tagjai Fullajtár Andrea, Szilágyi Zsófia, Bálint András, Beck Zoltán és Károlyi Csaba voltak.

A döntős könyvek között találunk öt regényt, Bereményi Géza, Halász Rita, Háy János, Kiss Tibor Noé és Tompa Andrea tollából, négy novelláskötetet, Jászberényi Sándor, Nádasdy Ádám, Selyem Zsuzsa és Szabó T. Anna műveit, továbbá egy verseskötetet Grecsó Krisztiántól.

A Libri irodalmi díjak nyertesei

Károlyi Csaba irodalomkritikus, a zsűri tagja így nyilatkozott Bereményi Géza regénye kapcsán: „Megjelent tavaly egy tüneményes mű, amelyet nehezen tud nem szeretni, aki elolvassa, és szakmailag is vitán felül kiváló. Szerzője elbeszélésekkel kezdte, aztán írt drámát, filmforgatókönyvet, dalszöveget, filmet rendezett, színházi ember is lett, végül visszatért az irodalomhoz. Megírta önéletrajzát, illetve annak első kötetét, eljutott már az érettségiig. Igazán érett »életregénnyel« ajándékozott meg minket. Nem bonyolítja túl, higgadt, semleges és világos a fogalmazásmód, nem nosztalgikus, nem érzelmes, nem tragikus, hanem plebejus a nyelv. A regény nagyon jól olvasható, hihetetlenül gazdag, letehetetlen.”

A Magamról többet Grecsó Krisztián kötete. A szerző az egyik legismertebb magyar író, József Attila-díjas költő, dalszerző, az Élet és Irodalom munkatársa. A zsűri tagja, Beck Zoltán szerint: „A közönségdíj természetéről akarok mondani valamit: mert az értelmezésemben ez nem azt jelenti, hogy az író díjat kap, azt ugyanis ő már, hogy úgy mondjam, megszerezte: éppen azt a közönséget, amely őt olvassa, élteti, és ebben az esetben: díjat szavaz meg neki. Azzal tehát, hogy ezt a díjat az író elfogadja, inkább vállal felelősséget. Felelősséget vállal az olvasóért, nem csupán saját olvasóközönségéért, hanem az olvasóért általában. Kötelezvényt ír alá arra vonatkozóan, hogy nem akarja kiszolgálni az olvasót, hiszen éppen azért lettek olvasói, mert nem kiszolgálni akarta őket. Hozzá tehát, az olvasóhoz éppen ezzel a világos akarattal maradhat hűséges.”

A díjról, a 155 könyvről, a döntős művekről és szerzőikről minden információ megtalálható a Libri weboldalán, valamint a Libri Könyvesboltok Facebook-oldalán is. 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

irodalom

Szörnypart Szörnypart
Szlavicsek Judit: Légy/ott, Erawan Kiadó, 2020
irodalom

Mesterséges intelligencia és digitális örökség Mesterséges intelligencia és digitális örökség
A Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium (DH-LAB) bemutatkozó online konferenciájáról
irodalom

Életrevalóság Életrevalóság
Nemes Z. Márió esszéje a Prae folyóirat Ragály-számából
irodalom

Molnár T. Eszter: Függőkert Molnár T. Eszter: Függőkert
A Prae folyóirat Ragály-számából

Más művészeti ágakról

Parti Nagy Lajos: Ibusár (Örkény István Színház — Kék Művészügynökség)
art&design

Hölgymenyét Hölgymenyét
Interjú Verebics Kati festővel
színház

Sok hűhó bántó vágyakért Sok hűhó bántó vágyakért
Lieberman és Álmodj rólam, Demetrius a Shakespeare/37 sorozatban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés