bezár
 

art&design

2021. 06. 03.
Ötvenöt millióért kelt el Keserü Ilona képe
A Virág Judit Galéria kortárs aukcióján
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ötvenöt millióért kelt el Keserü Ilona képe Ötvenöt millió forintért, az árverés legdrágább tételeként kelt el Keserü Ilona Marilyn és a tenger című festménye a Virág Judit Galéria 5. háború utáni és kortárs aukcióján kedden Budapesten.

A Virág Judit Galéria két részletben tartja tavaszi aukcióját: a kortársak után szerdán klasszikus, 19. és 20. századi magyar festményekre és Zsolnay-kerámiákra lehet licitálni.

Virág Judit galériavezető a keddi kortárs árverés előtt elmondta, soha annyian nem látogattak még aukciós kiállítást a galéria bemutatótermében, mint a tavaszi árverés előtt. Az aukciónak otthont adó Budapest Kongresszusi Központban a szokásosnál kevesebben jelentek meg, Virág Judit elmondása szerint azonban a résztvevők jelentős része online, illetve telefonon licitált.

A 104 tételt felvonultató árverésen elsősorban az élő klasszikusként számon tartott magyar festők nonfiguratív munkái domináltak. A legmagasabb áron leütött tétel Keserü Ilona Marilyn és a tenger című, 1987-ben készült festménye lett, amely 33 millió forintos kikiáltási árról indulva 55 millió forintért kelt el.

Bak Imre Geometrikus kalligráfia I. című képe 24 millió forintról indulva 42 millió leütési árat ért el, de jól szerepelt a festő egy másik munkája is, a Kényes egyensúly című festményért 9 millió forintnál zárult le a licit.

Szintén absztrakt mű Nádler István Gyász III. című képe, melyet 24 millió forintért ütöttek le a 15 millióról indult licit végén. Különleges, taposásos technikával készült alkotással, úgynevezett pedotípiával ért el 20 millió forintos leütési árat Maurer Dóra. Ettől nem sokkal maradt el Lakner László Tükörszáj című olajfestménye sem, amely 19 millió forinton zárt az aukción.

Egyaránt Párizsban teljesedett ki az 1920-as években született Csernus Imre és Fiedler Ferenc pályája, és a keddi aukción munkáik is hasonló áron keltek el. Csernus Aveyron 2. című festményét és Fiedler cím nélküli képét ugyanúgy 13 millió forintért ütötték le.

Az árverés nagy licitcsatákat is hozott. Korga György Évszakok című munkája 600 ezer forintos kikiáltási árról indulva 5 millió forintig jutott, Matzon Frigyes Női akt című márványszobráért 1 milliónál kezdődött és 7 millió forintnál zárult a licit, Hortobágyi Endre Sárga kompozíciója pedig 3 millió forintos kikiáltási áron került az aukcióra, végül pedig 8 millió forintnál ütötték le.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
Megnyitószöveg Borbély Zita Egy komposzt mintázatai című kiállításához
art&design

Interjú Esterházy Marcellel a MODEM-ben tartott kiállítás kapcsán
art&design

Interjú Révész Emese művészettörténésszel

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés