bezár
 

zene

2021. 07. 04.
Zenés esti gyertyaúsztatás, táncház és koncertek Szentendrén
Ister Napok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Zenés esti gyertyaúsztatás, táncház és koncertek Szentendrén A hagyományos esti zenés gyertyaúsztatás mellett több gyermek- és vízisportprogram, táncház, és koncert is várja a látogatókat az Ister Napokon, a Duna ünnepén, amelyet július 16. és 18. között rendeznek Szentendrén.

Ebben az évben a hétvégi koncerteket a Dunaparti Művelődési Ház udvarán tartják, fellép Petruska András és Zenekara, Pál István "Szalonna" és Bandája, Szabó Enikő és Zenekara, a Góbé zenekar és a Talamba - tájékoztatta az eseményt szervező Szentendrei Kulturális Központ az MTI-t. Július 17-én este a koncertek után táncház is várja az érdeklődőket Szalonna és Bandája élő zenei kíséretével.

prae.hu

A Postás strandnál vízisportprogramokat, a parton jógát és kézműves foglalkozásokat tartanak, július 17-én este pedig zenés gyertyaúsztatáson vehetnek részt az érdeklődők. A Szentendrei TDM városismereti sétával készül. Ezúttal egy hajózással egybekötött sétán lehet megismerni Szentendre és a Szentendrei-sziget vízi adottságait, a Dunához kötődő helyi hagyományokat, népszokásokat.

A kulturális központ tájékoztatása szerint a járványra való tekintettel ebben az évben a fesztivál kisebb méretű, kevesebb embert befogadó helyszíneken zajlik. Gasztronómiai kiállítók helyett a városi éttermek várják a vendégeket.

További információk a Szentendrei Ister Napok Facebook-oldalán.


 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Michael Haydn és Antonio Salieri Requiemje a Müpában
A Papírsárkányok albumának lírai és érzelmi útjáról
Az Új Anya pécsi lemezbemutató búcsúkoncertje

Más művészeti ágakról

A Fedák Sári-ügy, avagy minden jegy elkelt című előadás a Magyar Színházban
art&design

Bíró Botond festőművész Varzith című kiállítása nyomán
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 47. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés