bezár
 

zene

2021. 07. 09.
Csík János és a Mezzo
Koncert a Fonóban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csík János és a Mezzo Csík János és a Mezzo július 22-én koncertezik a Fonó Budai Zeneházban. Az esemény 20 órakor kezdődik és 22 óráig tart – olvasható a Fonó honlapján.

Sajátos jó hangulatú koncertélményt ígér Csík János és a Mezzo zenekar. Friss, lendületes előadásukban a magyar népzenével együtt szólalnak meg a szórakoztató jó hangulatú jazz ízű dallamok, olyan zenészek tolmácsolásában, akik közül ki a népzenéhez, ki pedig a jazz muzsikához áll közelebb. A dalok – ahogy Csík Jánostól megszokhattuk – precízen összeállított elegye a különböző stílusoknak, szerethetően megidézve régi és új zenéket, újra gondolva azokat. Éppen ezért színes, újszerű és magával ragadó a zenekar muzsikája, szokatlan és mégis jólesően ismerős.

prae.hu

A koncerten közreműködik Csík János (hegedű, ének), Kisgyőri Krisztián (bőgő), Mészáros János (brácsa, trombita), Németh Zsolt (gitár, ütőgardon), Rácz Gábor (zongora), Szabó Kocsis Zsuzsanna (ének), valamint Vadas László (citera, tangóharmonika).

A zenekar Szép a tavasz, szép a nyár című albuma itt érhető el. 

Négyzetes kép a leadben: Csík János és a Mezzo hivatalos Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Schlanger Tamás és a Sonus Cordis Kvartett a FUGA-ban
Balogh Ádám lemezéről
Bartók György szerzői estje a Fugában

Más művészeti ágakról

A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
Nyitónap a Horizont Táncfesztiválon
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés