bezár
 

zene

2021. 08. 16.
Gonda János ünnepe
Koncert a Fesztivál Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gonda János ünnepe Augusztus 28-án 20:00 órakor Gonda János szellemiségét idézik meg zenésztársai a Fesztivál Színház színpadán – olvasható a MÜPA holnapján.

Nincs olyan szereplője a hazai jazzéletnek, aki valamilyen módon ne lehetne hálás a nemrég elhunyt Gonda Jánosnak. Nélküle ki tudja, mikor válik magas szinten intézményessé a magyar jazzoktatás, és hogyan verbuválódik a jazz ügyét minden lehető módon támogató szövetségbe a műfaj iránt elkötelezettek társadalma. Ezen az esten szerzeményeivel, kedves örökzöldjeivel idézik meg munkásságát, szellemiségét zenésztársai, a Magyar Jazz Szövetség későbbi elnökei és a Zeneakadémia jazz tanszakának (ma már tanszékének) őt követő vezetői.

Zenetudományt Szabolcsi Bencétől és Bartha Dénestől tanult, zongoraművészi és tanári képzésben Solymos Péter és Horusitzky Zoltán részesítették. 1961-ben a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál helyezkedett el, egy évvel később pedig megalapította a Qualiton együttest. A nyolckötetes Modern Jazz antológiával a műfaj hazai elfogadtatása, népszerűsítése volt a célja. 1976-ban következett az avantgárd stílusú Sámánének című album Berki Tamással, Kántor Péterrel, Sipos Endrével, Friedrich Károllyal, Balázs Gáborral, Kovács Gyulával, valamint Dely Lászlóval és Istvánnal, 1980-ban a Vonzások és választások című szólózongora-lemez, öt évvel később pedig a Keyboard Music, melyet vele együtt Kruza Richárd és Pleszkán Frigyes jegyzett. Az 1999-es Képek, emlékek szóló- és Berkes Balázzsal közös duódarabokat tartalmaz. Alkalmi koncertjein is ezeket a formációkat, illetve Kőszegi Imrével kiegészülve a triójátékot részesítette előnyben. Filmek, pantomim- és balettzenék szerzőjeként viszont nagyzenekari apparátussal is dolgozott. Pedagógiai munkásságához tartozott még a tatabányai Nemzetközi Kreatív Zenepedagógiai Intézet és a jazztábor megszervezése. Széchenyi- és Erkel Ferenc-díjakkal tüntették ki.

Fotó: mupa.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Platon Karataev koncert a Müpában
Interjú Snétberger Ferenccel pályakezdésről, külföldi érvényesülésről, a Snétberger Zenei Tehetség Központról
Beszélgetés Szabó Ferenc Jánossal zenei hagyományról, zenei felfedezésekről
zene

Ha beoltottak, mehetsz koncertre, Izraelben
Tel Avivban szabadtéri koncertet szerveznek a Covid-19 ellen beoltottaknak

Más művészeti ágakról

art&design

Az üzemanyag a kreativitás legyen Az üzemanyag a kreativitás legyen
Interjú Szauder Dávid médiaművésszel karrierépítésről, a berlini művészvilágról, online jelenlétről és motivációkról
gyerek

Életmentő hatlábú Életmentő hatlábú
Kiss Judit Ágnes A csodabogár című könyvéről
színház

Szürreális találkozás báb és ember között Szürreális találkozás báb és ember között
Bunrakuról, óriásokról és marionettről
gyerek

Cinemira Fesztivál októberben
A SKAM-sorozat sztárjaival és dupla programmal


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés