bezár
 

színház

2021. 09. 25.
Október elején lesz a V. Tantermi Színházi Szemle
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Október elején lesz a V. Tantermi Színházi Szemle Az önérvényesítésről, a függőségekről, a virtuális valóságról és a kimondott szó erejéről is láthatnak előadásokat a résztvevők az V. Tantermi Színházi Szemlén, amelyet október 7-én és 8-án rendeznek meg a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban.

A csaknem tíz éves múltra visszatekintő, a Füge Produkció által koordinált Tantermi Színházi Projekt pályázat célja olyan a 13-18 éves korosztályt megszólító, őket érdeklő témákat feldolgozó, magas színvonalú előadások elsősorban vidéki továbbjátszásának a támogatása, amelyek bemutatásának természetes közege az iskola, illeszkednek az osztálytermek adottságaihoz és a tanítási rendbe - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, az V. Tantermi Színházi Szemle helyszíne a lehető legideálisabb, ugyanis a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház egykori iskolaépülete ma már színházként működik. Ide várják mindazokat a diákokat, tanárokat és a nagyközönséget, akik szeretnének olyan impulzusokat kapni, amelyektől fejlődik a kooperációs és kifejező képességük, tágul a fantáziájuk és nyitottabb, magabiztosabb felnőtté, emberré válnak.

Az idén a szemle programja két csoportba osztható. A versenyprogramban vadonatúj tantermi, színházi nevelési előadások láthatók, az off-programban a már nyertes előadásokból adnak ízelítőt.

Az előadások témáját tekintve változatos a program. A produkciók többek között az önérvényesítésről, a függőségekről, az idő múlásáról, a virtuális valóságról, a hajléktalanságról, a kimondott szó erejéről, valamint arról szólnak, hogy mindig merjünk szólni egy számunkra rossz, kellemetlen, vagy akár csak kérdéses helyzetben.

A program a Budapesti Őszi Fesztivál keretében, a Budapest Brand Zrt. közreműködésével valósul meg.

Négyzetes kép forrása: facebook.com/JuranyiProdukciosInkubatorhaz/photos/

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Életvárók szakmai nap és projektbemutató a Katona József Színházban
Az előadás csak a jéghegy csúcsa, nézzük meg, mi van a víz alatt című beszélgetésről
színház

Show, bűn és erkölcsi komfort a Katona Chicago-előadásában
Az Akik már nem leszünk sosem a Budapesti Bábszínház színpadán

Más művészeti ágakról

Reggeli jegyzetek
Pion István A Búbánat-völgyön át című regényéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 23. számáról
irodalom

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 22. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés