bezár
 

art&design

2021. 10. 06.
Szerdától látható Baranyay András emlékkiállítása a Műcsarnokban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szerdától látható Baranyay András emlékkiállítása a Műcsarnokban Részben az egész címmel látható életműkiállítás Baranyay András (1938-2016) képzőművész munkáiból a Műcsarnok és a MissionArt Galéria közös szervezésében szerdától.

A december 5-ig látogatható tárlat a legkorábbi festményektől és grafikáktól indulva bemutatja a teljes életmű keresztmetszetét, tematikusan és hozzávetőleges időrendben vonultatja fel a munkákat.

prae.hu

A képek között szerepelnek rajzok, litográfiák, ofszet nyomatok, fotók és korai olajfestmények, amelyek párdarabjai meglelhetők a grafikák között is. A háromtermes kiállításban szerepelnek a művész ikonikus munkái, valamint számos olyan alkotás a hagyatékból, amely eddig nem volt ismert a közönség számára.

A Baranyay-hagyatékot a MissionArt Galéria mintegy 3 éve vette át Baranyay Judittól, az alkotó özvegyétől - emlékeztetett Kishonthy Zsolt, a MissionArt Galéria társtulajdonosa és vezetője, a Baranyay-kiállítás társkurátora a keddi sajtóbejáráson.

Hozzátette, hogy a tárlaton mintegy 300 alkotás látható, a kísérő katalógus pedig 690 művet és tanulmányokat mutat be. Az a fajta titokzatosság, ami Baranyay műveiben fellelhető és érezhető, az művészetének egyik lényege.

Kondor-Szilágyi Mária, a kiállítás kurátora elmondta, hogy a falon látható képek mellett a vitrinekben dokumentumokat, rajzokat, vázlatfüzet-részleteket, fotókat és a művész fényképezőgépét is elhelyezték. Az utolsó teremben csaknem 120 perces interjúsorozat látható, amelyekben barátok, tanítványok, pályatársak emlékeznek Baranyay Andrásra.

Kitért arra is, hogy a MissionArt Galéria létrehozta a baranyayandras.hu oldalt, amely a tárlat teljes anyaga mellett adatokat, kéziratokat és egyéb dokumentumokat, személyes feljegyzéseket is tartalmaz.

A kiállítás bemutatja a legkorábbi olajfestményeket és litográfia csendéleteket, illusztrációkat az Isteni színjátékhoz és az ehhez készült rajzterveket. Szerepelnek a Házaspárok, a Kézfogások és a Márffy lányok sorozatok, az Önarckép Jane Morrisszal, portrék, valamint vázlatok Schubert Téli utazás című dalciklusához.

A Baranyay András művészetét bemutató kiállítás a 125 éves Műcsarnok és a 30 éves fennállását ünneplő MissionArt Galéria közös rendezésében jött létre.

Négyzetes kép forrása: www.mucsarnok.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Vélemény Kiss Miklósról és a Just Decorationről
art&design

Diki Luckerson: Haladás labirintus szája felé
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
art&design

A „Jövő a Jelenben” MOME Photography MA diplomakiállításáról

Más művészeti ágakról

Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban
Az irodalom belügye? beszélgetéssorozat hatodik estjéről
Élet és Irodalom LXX. évfolyam, 10. szám


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés