bezár
 

irodalom

2021. 11. 14.
Hannibal Lecter fellépése verseskötetben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hannibal Lecter fellépése verseskötetben Hannibal Lecter levelei Clarice Starling ügynökhöz címmel gyűjtötte kötetbe új verseit Farkas Wellmann Endre. Az erdélyi magyar költő, újságíró a filmekből ismert emberevő sorozatgyilkos alakját a mai hétköznapokba helyezte.

"Előző néhány kötetemben Néró, az őrült római császár alakjával foglalkoztam kétezer év távlatából. A bárányok hallgatnak című, harminc évvel ezelőtt bemutatott amerikai thriller két főhősének viszonya lehetőséget adott arra, hogy a jelen morális, lelki, mentális állapotairól próbáljak meg beszélni" - mondta a József Attila-díjas költő az MTI-nek.

prae.hu

Mint kifejtette, a kötethez hozzárendelhető egy kerettörténet, amelyben Hannibal Lecter Baltimore-ból Európába jön, hogy hazalátogasson Litvániába, és közben Lengyelországon és Stockholmon keresztül valahogy Magyarországra érkezik.

"Lecter első levelét már néhány éve publikáltam az Irodalmi Jelen című folyóiratban. Nehezen, lassan dolgozom, de a Térey-ösztöndíj lehetőséget és konkrét célt teremtett számomra egy könyv megírásához" - idézte fel Farkas Wellmann Endre.

A kötetet, amely negyven verset tartalmaz, a költő a közelmúltban elhunyt Térey János és Szőcs Géza emlékének ajánlotta; utóbbi verseiből írta annak idején diplomadolgozatát is a kolozsvári egyetemen.

"Egyfajta kép a világról, miközben a versek a Hannibal-filmek metaforái között lavíroznak és próbálják bizonyos értékek viszonylagosságát körüljárni különböző szemszögekből" - fogalmazott a költő.

A Hannibal Lecter levelei Clarice Starling ügynökhöz című kötet a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. kiadásában jelent meg az Előretolt Helyőrség Íróakadémia programjában.

Kép forrása: lira.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

Kulcsár Szabó Ernő laudációja Bodor Ádám Hummel & Prae Irodalmi Díjához
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 23. számáról
A Krasznahorkai – Út a Nobel-díjig című kiadvány bemutatójáról
Interjú Matteo Strukullal

Más művészeti ágakról

Alexandre Bisson Az államtitkár úr című darabja a Pesti Színházban
gyerek

Ismét megrendezik a Generali Gyerek Szigetet
art&design

Szeivolt Katalin munkái a Ladó Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés