bezár
 

zene

2021. 11. 18.
A múlt századforduló Párizsát is megidézi a kamara.hu fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A múlt századforduló Párizsát is megidézi a kamara.hu fesztivál A múlt századforduló Párizsát is megidézi a kamara.hu fesztivál, amely csütörtöktől vasárnapig hat hangversennyel, koncertismertető előadásokkal és gyermekműsorral is várja a közönséget a budapesti Zeneakadémián.

A művészeti vezetők, Simon Izabella és Várjon Dénes zongoraművész házaspár Az eltűnt idő nyomában című Proust-regényfolyam első kötetének motívumai köré építették a műsort, megidézve a múlt századforduló Párizsának szalonjait.

Az író életrajzából, a mű zenei vonatkozásaiból és vezérfonalaiból, valamint a korszakból, azaz a múlt századforduló Párizsának légköréből indultunk ki - idézi a közlemény Várjon Dénest, aki példaként a csütörtöki koncertet emelte ki, amelyen az emlékezést és a fiatalságot Janacek Ifjúság című kompozíciója és Mendelssohn tizenöt éves korában komponált D-dúr szextettje jeleníti meg, köztük pedig Fauré-művek ábrázolják az álom és ébrenlét motívumait.

Az emlékezéshez kapcsolódva szombaton gálaestet is tartanak Mozart-zongoraversenyekkel a száz éve született Anda Géza előtt tisztelegve, és egyúttal felidézve, hogy Várjon Dénes volt az Anda Géza Fesztiválok művészeti vezetője.

Ősbemutató is lesz a programban: a vasárnap délelőtti koncerten Mozart, Beethoven és Franck művei között először hangzik el közönség előtt Kurtág Györgytől a Devich Sándor emlékezete, Perényi Miklós csellóművésztől pedig a Zongoraötös című kompozíció. Emellett szerepel a műsoron olyan különlegesség is, mint a Kvartett az idők végezetére Messiaentől.

A hangversenyeken közreműködő muzsikusok között van a művészeti vezetők mellett Baráti Kristóf és Giovanni Guzzo hegedűművész, Klenyán Csaba klarinétművész, Bársony Péter és Szűcs Máté brácsaművész, Schöck Atala mezzoszoprán, Karasszon Eszter csellóművész és Palojtay János zongoraművész.

A 6-11 éves gyerekeket szombaton várja műsorral Simon Izabella. A társművészeteket bemutató Hatszemközt idei vendége pedig Nádas Péter Kossuth-díjas író lesz, akivel Simon Izabella és Várjon Dénes beszélget. A fesztivál részletes programja a közreműködő művészekkel, valamint a jegyvásárlás a kamara.hu portálon érhető el.

 

Négyzetes kép: Nádas Péter fotója - Önarckép Rolleiflex-szel 1957.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben

Más művészeti ágakról

kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés