bezár
 

art&design

2021. 11. 20.
L.S. Lowry-festményért várnak több mint 1,8 millió fontos árat egy árverésen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
L.S. Lowry-festményért várnak több mint 1,8 millió fontos árat egy árverésen Akár 1,8 millió fontért (787 millió forintért) is elkelhet L.S. Lowry (1887-1976) egy festménye a Sotheby's modern brit és ír műalkotásokból rendezett novemberi árverésén Londonban.

A festmény egy aukcióra összegyűlt közönséget ábrázol. Az árverési ház szakértője, Frances Christie szerint Az árverés című kép 1,2-1,8 millió font (525-787 millió forint) közötti áron találhat vevőre.

A november 23-i aukción a művész egy malmot ábrázoló másik képe a szakértők becslése alapján 300-500 ezer fontért (131-218 millió forintért) kelhet el. Lowry sajátos festészeti stílust alakított ki, leginkább az emberi alakokkal, "pálcikaemberekkel" benépesített városi tájképeiről ismert.    

A Manchester és Salford környékén felnőtt Lowry szenvedélyes óragyűjtő volt, és a preraffaelita művészet alkotásait is gyűjtötte, ezért gyakran fordult meg aukciókon - emlékeztetett a BBC News. Az árverésen Henry Moore, Bridget Riley, Samuel Peploe és Jack Butler Yeats alkotásaira is lehet majd licitálni.

A második világháború utáni generáció szobrászai közül William Turnbull és Kenneth Armitage művei és kortárs művészek, köztük Frank Auerbach munkái is megvásárolhatók az aukción.

Négyzetes kép: facebook.com/L.S.Lowry

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A bezártság tere A bezártság tere
Herbert Anikó/Haniko Nubes című kiállításáról
art&design

Planet Budapest 2021
Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó
art&design

Mi a baj a posztmodernnel? Mi a baj a posztmodernnel?
Recenzió a Cynical Theories című könyvről
art&design

Elköteleződve az arcok felé Elköteleződve az arcok felé
„… félig kép, félig fátyol …” – Gedő Ilka (1921–1985) grafikáiról és a Magyar Nemzeti Galéria legutóbbi kiállításáról

Más művészeti ágakról

színház

A közös teherviselés abszurd musicalje A közös teherviselés abszurd musicalje
Minden negyedik a Radnóti Tesla Laborjában
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Beischer-Matyó Tamás válaszol
gyerek

Kormos külső, tiszta szív Kormos külső, tiszta szív
Marék Veronika: Kéményseprő Kelemen, Pagony, 2021
irodalom

Határokon innen és túl Határokon innen és túl
Horváth Márk, Lovász Ádám: A határsértés technológiái: Alkalmazott filozófiai tanulmányok a poszthumán állapotról, Kijárat Kiadó / I.T.E.M. Alapítvány, Budapest, 2020.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés