bezár
 

irodalom

2022. 04. 17.
Harmadjára hirdették meg az Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíjat
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Harmadjára hirdették meg az Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíjat Idén is meghirdeti irodalmi ösztöndíjprogramját Budapest Erzsébetváros Önkormányzata. A program a középgenerációt célozza, a pályázaton olyan 35 és 65 év közötti alkotók vehetnek részt, akik már rendelkeznek legalább két megjelent szépirodalmi kötettel. Az ösztöndíjra május 2-áig lehet pályázni.

Harmadszor hirdeti meg Erzsébetváros Önkormányzata irodalmi ösztöndíját – méghozzá azzal a jó érzéssel, hogy azok a versek, regények, novelláskötetetek, amelyek az ösztöndíj első két évének díjazottjaitól származnak, látványosan igazolták, hogy a kezdeményezés beteljesíti misszióját, és bizonyítja: kizárólag szakmai alapon is lehet támogatni független kulturális és művészeti projekteket.

Az irodalmi ösztöndíj új évadának meghirdetésekor a kerület polgármestere arról beszélt, az irodalom egyik legfontosabb feladata, hogy a szabadságot közvetítse a számunkra és megértesse, hogy szabadság nélkül lehet vegetálni, de élni nem. „Irodalom nélkül nem élet az élet” – mondta Niedermüller Péter, majd azzal folytatta: „Erzsébetváros önkormányzata számára fontos volt, hogy azt az irodalmat támogassuk, amely máshol nem talál otthonra. Ha Magyarországon nincs szabad irodalom, akkor nem lesz ebben az országban előrelépés.”

A kerület kultúráért is felelős alpolgármestere, az irodalmi ösztöndíj ötletgazdája szerint Erzsébetváros a magyar irodalom élvonalába került az ösztöndíjjal, amellyel idén újra öt élvonalbeli, fontos szerző munkáját tudja segíteni. „Fél éven keresztül havonta 160 ezer forinttal támogatjuk őket, amely egy lélegzetvételnyi könnyebbséget jelent a számukra” – fogalmazott Szücs Balázs.

A pályázatokat május 3-ig lehet benyújtani. A szakmai zsűri részben a már ismert tagokból áll, részben idén is megújult: Gács Anna elnöksége mellett Benedek Anna, Nagy Boglárka, Nádasdy Ádám és Korpa Tamás vesz majd részt a beérkező pályamunkák értékelésében. Szücs Balázs beszélt arról is, hogy idén több rendezvény is lesz az irodalmi ösztöndíjhoz kapcsolódóan, ahol az alkotók nemcsak megmutathatják magukat, de a többi művészeti ág képviselőit is közös alkotásra invitálják.

További részletek Erzsébetváros Önkormányzatának honlapján találhatóak.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége

Más művészeti ágakról

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés