bezár
 

zene

2022. 07. 05.
Lalande 300 éve nem hallott művei
A Filharmónia Magyarország és a Versailles-i Barokk Zenei Központ közös szervezésben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lalande 300 éve nem hallott művei Kivételes koncerttel indult a 38. Régi Zenei Napok Vácon, melyet a Filharmónia Magyarország és a Versailles-i Barokk Zenei Központ közös szervezésben valósított meg. A Nyitókoncerten az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus Lalande 300 éve nem hallott műveit hozta el a nagyérdeműnek. A koncertet Vashegyi György, a két együttes művészeti vezetője vezényelte, mely végül vastapssal ért véget.

Az eseménnyel kezdetét vette a fesztivál, mely 13 különböző mesterkurzuson való részvételt biztosít a hallgatóknak. Nemzetközileg elismert művészektől tanulhatnak a jelentkezők egy héten keresztül. A kurzusok központi témája idén a 17. századi francia barokk zene, ami nem meglepő, hiszen a társszervező francia központú. Így teljességgel lehet állítani, hogy a téma ismertetése mélyrehatóan elemzi a francia barokk zenét.

A héten összegyűjtött tudást az esemény végén prezentálják a hallgatók Mesterkurzus zárókoncert formájában, melyre szombaton délután 2 órakor kerül sor, a szervezők szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt. A program megtekintése ingyenes. Addig is a résztvevőkre megannyi gyakorlás, közös éneklés és zenélés vár még.

Eseménydús szombatra lehet számítani, hiszen a Mesterkurzus zárókoncertje után az Ensemble Les Surprises zenekarát és énekkórusát köszönthetik a Fehérek templomában, este 8 órakor. Az együttes Charpentier és Desmartes válogatott műveit adja elő, melyek között lesz két Te Deum is. Az eseményt online is közvetíti a Filharmónia Magyarország a Facebook, Youtube és Vimeo oldalain. Azonban, ha a helyszínen élné át az előadás hangulatát a Fehérek templomának hűvösében, jegyet itt vagy a koncert előtt a helyszínen tud váltani.

Addig se maradnak a zeneszeretők program nélkül, hétfőn este fél 7-kor, Béatrice Martin csembalóművésznő - aki a hét egyik professzora is - szólókoncertje lesz hallható Vácon a Piarista Gimnázium dísztermében.

A hangversenyre jegyek kaphatók itt és a koncert előtt a helyszínen.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés